Előzésre készül az U19

2023-11-17 10:25:08
VLA

A Ferencváros is a vendégek között lesz a szombati utánpótlásbajnokikon. BEHARANGOZÓ

A majd szerdán pályára lépő U17-es csapatunkon kívül a Várda LA valamennyi, kiemelt bajnokságban szereplő legénysége játszik bajnoki mérkőzést a hétvégén, közelebbről szombaton. Igazságos megosztásban három meccs lesz hazai környezetben, három pedig idegenben.


MLSZ ORSZÁGOS U19 KIEMELT, 10. FORDULÓ

Szombat, 10.00: Várda LA (8.)–Illés Akadémia-Haladás (7.)

Csernijenko Ruszlan, a VLA edzője: – A Haladás érkezik a hozzánk, amely támadásban veszélyes csapat, jól építi fel az akcióit. Hátul viszont sebezhető, erre utal a kapott góljainak a száma is. Mi a saját játékunkat szeretnénk folytatni, azt, amit az utóbbi két-három meccsen is megmutattunk, és hazai pályán mindenféleképpen győzelemre törekszünk, mert csak a három pont birtokában tudunk egy apró lépést tenni előre, és megelőzni a közvetlenül előttünk álló Haladást.


MLSZ ORSZÁGOS U16 KIEMELT, 10. FORDULÓ

Szombat, 12.00: Várda LA (7.)–Ferencváros (3.)

Márton István, a VLA edzője:Sajnos több játékosra sem számíthatok a harmadik helyen álló Ferencváros ellen, de idei utolsó hazai meccsünkön mindent meg fogunk tenni, a győzelem érdekében.


MLSZ ORSZÁGOS U15 KIEMELT, 10. FORDULÓ

Szombat, 14.00: Vasas Kubala Akadémia (6.)–Várda LA (4.)

Törtei Tamás, a VLA edzője: – Jó csapathoz utazunk, de ha olyan minőséget képviselünk a mérkőzésen, mint amit az edzéseken, akkor elhozzuk a három pontot. Teljes a létszám, aminek nagyon örülünk. Nincs hátráltató körülmény. Győzni megyünk a Vasashoz!



MLSZ ORSZÁGOS U14 KIEMELT, 12. FORDULÓ

Szombat, 14.00: Várda LA (10.)–ETO FC Győr (8.)

Katona György, a VLA edzője:Győrben fejlesztő hatású, jó mérkőzést játszottunk, sajnos a végjáték nem sikerült jól. Itthon nem lehet más célunk, mint visszavágni, de ez csak úgy lehetséges, ha minden csapatrészben lesznek extra teljesítmények és a fókusz az első perctől az utolsóig százszázalékos marad.


MLSZ ORSZÁGOS U13 ÉSZAKKELET, 12. FORDULÓ

Szombat, 13.00: Sajóvölgye Focisuli–Várda LA

Oláh Levente, a VLA edzője:A hétvégén idegenben van jelenésünk, a Sajóvölgye csapatához látogatunk. A hazaiak kellemetlen stílust képviselnek, a saját kapujuk előterét megszállva védekeznek, sokszor a támadás lehetőséget feladva. Ezért sem számítok könnyű mérkőzésre, valamint betegségek és sérülések miatt több játékos sem áll a rendelkezésre. Ennek ellenére csakis a győzelem az elfogadható eredmény számunkra.



MLSZ ORSZÁGOS U12 ÉSZAKKELET, 12. FORDULÓ

Szombat, 11.00: Sajóvölgye Focisuli–Várda LA

Baksa Zoltán, a VLA edzője:A Sajóvölgye ellen itt a lehetőség a javításra. Amennyiben az utóbbi hetekben tapasztalt mentalitást, koncentrációt visszük ki a pályára, valamint lecsökkentjük a ki nem kényszerített hibák számát, abban az esetben sikeres hétvégét zárhatunk.


A borítófotón: A Várda LA U19-es csapata ott folytatná, ahol az utóbbi meccseken abbahagyta


next match
Kisvárda Master Good
Vasas FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2025-02-10 20:00
Merkantil Bank Liga, 16. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
Kolorcity Kazincbarcika SC
1-1
0-1
Kisvárda Master Good
Kazincbarcika, Kolorcity Aréna
2024-12-01 13:00
Merkantil Bank Liga, 15. forduló