Először volt teljes a nagyüzem

Az élvonalbeli bajnokságban szereplői korosztályos csapataink meccseinek ÖSSZEFOGLALÓJA.
Az országos lefedettségű élvonalbeli bajnokság kiemelt-, avagy – az U19-esek esetében – az alapcsoportban szereplő Várda LA-csapatok számára a mögöttünk hagyott hétvégén volt először teljes a nagyüzem a mostani bajnokságban.
A Kecskemét ellen diadalmaskodó legnagyobbakon kívül másik négy csapatunk fővárosi riválisok ellen szerepelt, közülük az U16-osok hátrányból fordítva nyertek Újpesten, az MTK ellen szereplő U17-esek és U14-esek (a borítófotón) a két meccsen a hazai pályán szereplő utóbbiak jóvoltából szereztek egy pontot, míg a bajnoki küzdelmekbe ezennel bekapcsolódó U15-ösök a Honvéd otthonában veszítettek.
MLSZ ORSZÁGOS U19 ALAPCSOPORT, 5. FORDULÓ
Előrehozott mérkőzés: Várda LA–Kecskeméti TE LA 3–1
Az élcsoport állása: 1. Békéscsaba 7 pont/3 meccs, 2. Gyirmót 6/3 (2 győzelem, 9–4-es gólkülönbség), 3. Várda LA 6/2 (2, 5–2)
A Várda LA–Kecskemét mérkőzés összefoglalója:
MLSZ ORSZÁGOS U17 KIEMELT CSOPORT, 4. FORDULÓ
Eredmények: MTK Budapest–Várda LA 2–0, Mol Fehérvár FC–Vasas Kubala Akadémia 2–3, Illés Akadémia-Haladás–Ferencváros 3–1, DVSC–Bp. Honvéd-MFA 4–0, Paksi FC–ETO FC Győr 3–1. A III. Ker. TVE–Puskás Akadémia FC mérkőzést október 26-án játsszák
Az élcsoport állása: 1. MTK 9 pont/4 meccs, 2. Puskás Akadémia 7/3 (2 győzelem, 7–4-es gólkülönbség), 3. Paks 7/4 (2, 6–4), 4. Várda LA 7/4 (2, 6–5)
Az MTK–Várda LA mérkőzés összefoglalója:
MLSZ ORSZÁGOS U16 KIEMELT CSOPORT, 4. FORDULÓ
Eredmények: Újpest FC–Várda LA 1–2, ETO FC Győr–DVSC 2–3, Pécsi MFC–Ferencváros 0–4, Paksi FC–Bp. Honvéd-MFA 3–1, MTK Budapest–Diósgyőri VTK 0–1. A Vasas Kubala Akadémia–Puskás Akadémia FC mérkőzést november 16-án játsszák
Az élcsoport állása: 1. Puskás Akadémia 9 pont/3 mérkőzés (3 győzelem, 15–2-es gólkülönbség), 2. Ferencváros 9/3 (3, 14–5), 3. Várda LA 9/4 (3, 12–4), 4. Győr 7/4 (2, 12–4), 5. Diósgyőr 7/4 (2, 11–5)
Az Újpest–Várda LA mérkőzés összefoglalója:
MLSZ ORSZÁGOS U15 KIEMELT CSOPORT, 2. FORDULÓ
Eredmények: Bp. Honvéd-MFA–Várda LA 2–1. Puskás Akadémia FC–Újpesti TE 0–2, ETO FC Győr–DVSC 2–3, Vasas Kubala Akadémia–Diósgyőri VTK 4–0, Illés Akadémia-Haladás–MTK Budapest 2–1. A Ferencváros–Pécsi MFC mérkőzést december 3-án játsszák
Az élcsoport állása és a VLA helyezése: 1. Bp. Honvéd-MFA 6 pont/2 meccs (2 győzelem, 5–1), 2. DVSC 6/2 (2, 6–4), 3. Illés Akadémia 6/2 (2, 4–2), ...9. Várda LA 0/1
A Bp. Honvéd-MFA–Várda LA mérkőzés összefoglalója:
MLSZ ORSZÁGOS U14 KIEMELT CSOPORT, 4. FORDULÓ
Eredmények: Várda LA–MTK Budapest 2–2, Bp. Honvéd-MFA–Diósgyőri VTK 1–0, ETO FC Győr–Ferencváros 1–1, Puskás Akadémia FC–DVSC 4–2, Illés Akadémia-Haladás–Vasas Kubala Akadémia 1–4
Az élcsoport állása: 1. Puskás Akadémia 12 pont/4 meccs, 2. Ferencváros 10/4, 3. DVSC 6/4, 4. Várda LA 5/3
A Várda LA–MTK Budapest mérkőzés összefoglalója:

