Elnézést kértek a békéscsabaiak

2023-04-06 18:25:31
Kisvárda FC

A szerdán történtek másnapján levélben tolmácsolták jókívánságukat megsérülő játékosunknak a klubvezetők.

Beszámoltunk róla, hogy a szerdán játszott Békéscsaba 1912 Előre II–Kisvárda Master Good II NB III-as bajnokin (1–1) játékosunk, Simon Mátyás (borítófotónkon pirosban, szemből) súlyos szájsérülést szenvedett a hazaiak futballistája, Sipaki Patrik brutális, vállal mért ütését követően. Tizenkilenc éves támadónk három fogán kellett korrekciós műtétet végrehajtani és nyolc öltéssel kellett a száját összevarrni a gyulai kórházban. Az eset kapcsán a békéscsabai klub Steigerwald Ernő technikai vezetőn keresztül juttatta el Igricz Mihály klubigazgató levelét, amelyben elismerik játékosuk felelősségét.

„A Békéscsaba 1912 Előre Futball Zrt. vezetőségének nevében szeretnénk sajnálatunkat kifejezni a szerdai Békéscsaba 1912 Előre II–Kisvárda Master Good II bajnoki mérkőzésen történt, Simon Mátyást ért súlyos sérülés kapcsán. Sajnos a játékosunk, Sipaki Patrik az adott pillanatban rossz döntést hozott, és nyilván nem gondolta, hogy ennek ilyen súlyos sérülés lesz a következménye. Szeretnénk az ő, és a klub vezetőségének a nevében elnézést kérni és mielőbbi felépülést kívánni Simon Mátyásnak! Bízunk benne, hogy a két klub továbbra is jó kapcsolatot ápol majd!" – áll a levélben, amely nem tudja meg nem történtté tenni a sajnálatos eseményt, de a békéscsabai vezetők korrekt hozzáállását és jókívánságait súlyosan megsérült játékosunk nevében is megköszönjük.


next match
BVSC-Zugló
Kisvárda Master Good
Budapest, Óbuda, III. Ker. TVE Sporttelep
2024-10-06 13:00
Merkantil Bank Liga, 9. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
Kisvárda Master Good
2-0
1-0
Aqvital FC Csákvár
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-09-29 17:00
Merkantil Bank Liga, 8. forduló