Élet a viharos hétkezdés után

2018-09-04 14:15:25
Kisvárda FC

Csapatunkkal speciálisabb, a fizikai erőt fejlesztő edzéseket végeztet el a héten Dajka László vezetőedző.

A kedd az újjáépítésről szólt Kisvárdán. A hétfői hatalmas vihar után rengeteg faág, falevél és törmelék maradt az utcákon, ezeket tüntették el kétkezi erővel. A Várkert környékén is volt mit tenni, a várhoz vezető úton faágakat kellett kerülgetni, néhány tábla és kordonelem is kidőlt a helyéről.

Az új stadion összességében kiállta a próbát (az ötven évnél fiatalabbak nem emlékeztek ilyen cudar időre), bár kisebb károk azért vannak az épületekben. A futsalcsarnok tetőelemébe belekapott a viharos szél, amely az egyik edzőpálya kispadját is arrébb fújta egy házszámmal. A szél olyannyira kavarta az esőt, hogy a stadion néhány helyiségében is nyomot hagyott, de összességében azért nincs nagy baj.

A csapat is folytatta a hétfőn abbahagyott munkát. A vihar olyan hirtelen jött, hogy volt, akinek nem is maradt ideje bemenekülni a pályáról, hanem a kispad fedezékében vészelte a mintegy félórás, tornádószerű jelenséget. Miként a szinte teljes szakmai stáb, úgy Dajka László vezetőedző is utóbbiak közé tartozott.

„Megéltem már ezt-azt, de ilyet még nem – mondta a megpróbáltatásokról a szakvezető. – Szerencsénk volt, hogy a kispad hátoldala védelmet nyújtott nekünk, hiszen onnan fújt a szél. Alig láttunk el öt-tíz méterre, de láttuk a kisebb fákat a földig hajolni és hallottuk, ahogy a jég veri a plexit a fejünk felett. Félelmetes érzés volt, de túl vagyunk rajta.”

Kedden nem kellett a pályára vinni a vihar után megtalált labdákat, hiszen a mezőnyjátékosok előbb a vár környékén, majd a hétfői ítéletidő nyomait fagallyak által magán viselő korábbi centerpályán végeztek futómunkát.

„Azoknak nem jön jól a szünet, amelyek jól teljesítettek az utóbbi mérkőzéseken, de a lényeg, hogy mind a tizenkét csapat pihen a válogatott mérkőzései miatt – mondta Dajka László. – Nagyon örültünk az MTK elleni győzelemnek, de van még hova építkeznünk, azért is dolgozunk tovább, hogy ott tudjuk folytatni, ahol abbahagytuk. Ezt a hetet fel használjuk arra, hogy speciálisabb, fizikai jellegű munkát végezzünk, de azért nem „végzem ki” a játékosaimat, a pénteki edzés után ők is szabad hétvégét kapnak. Ezt követi majd a közvetlen heti felkészülés a Haladás elleni jövő szombati hazai mérkőzésre.”


next match
Kisvárda Master Good
Gyirmót FC Győr
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-10-20 13:00
Merkantil Bank Liga, 10. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
BVSC-Zugló
0-2
0-1
Kisvárda Master Good
Budapest, III. ker. TVE Sporttelep
2024-10-06 13:00
Merkantil Bank Liga, 9. forduló