„Éles meccsre számítok”

2021-01-22 15:31:03
Kisvárda FC

Supka Attila vezetőedző kiélezett összecsapást és persze hazai győzelmet remél – BEHARANGOZÓ

A tavalyinál is két nappal hamarabb, január 23-án indul útjára az élvonalban a téli-tavaszi szezon, amelynek az első három hetében három-négy naponta lép pályára csapatunk. Elsőként szombaton 14.30-tól a Mezőkövesd ellen hazai környezetben, hogy aztán január 27-én szerdán az ötödik fordulóból elmaradt Fehérvár elleni mérkőzésünket pótoljuk, ugyancsak itthoni környezetben – mindkétszer zárt kapuk mögött. Egyelőre azonban maradjunk a Kövesd elleni összecsapásnál, amelyen az ötödik helyezett fogadja a nyolcadikat, és a felek közötti távolság éppen egy győzelemnyi, vagyis három pont.

„Jó állapotban érkeztek vissza a játékosok a rövidke szünetről, az előírt programot mindenki elvégezte becsülettel – fogalmazott a csütörtöki szurkolói ankéton vezetőedzőnk, Supka Attila. A felkészülés legfontosabb feladata az volt, hogy vissza tudjuk állítani a játékosokban azokat a készségeket, amelyek segítségével meg tudjuk nyerni az első mérkőzésünket. Éles meccsre számítok, hiszen nekünk és a Mezőkövesdnek is szüksége van a pontokra. Szeretnénk hazai környezetben eredményesek lenni, és ha megfelelő összetételben fel tudnánk állni, akkor nem lehet problémánk. Vannak gondjaink, több a sérült játékos a keretben, ugyanakkor bízom benne, hogy az újonnan igazolt játékosaink a hasznunkra tudnak válni, de azért az ő beépítésükhöz is szükségünk van némi időre, éppen ezért az elmúlt másfél-két hétben elsősorban ezen dolgoztunk.”

A mezőkövesdi vezetőedző, Pintér Attila ekképpen latolgatta az esélyeket a klub honlapján.

„Az előkelő helyezés mindent elmond a Kisvárdáról, ellenfelünk nagyon erős kerettel rendelkezik, ráadásul az a véleményem, hogy télen nagyon jól igazolt. Több poszton is kiváló játékosok alkotják a csapatot, a széleken és center pozícióban is kiemelkedő labdarúgóik vannak. Igyekszünk a lehető legjobban felkészülni belőlük, és megpróbáljuk rájuk erőltetni az akaratunkat, meglátjuk, hogy ezt mennyire sikerül megvalósítani a mérkőzésen. Igaz, hogy ősszel, az utolsó öt találkozón nyeretlen maradt a szabolcsi együttes, de a múlttal nem foglalkozom, csak előre tekintek, biztos vagyok benne, hogy nagyon nehéz összecsapás vár ránk szombaton. Természetesen az a célunk, hogy megszerezzük a bajnoki pontokat, ehhez mindenkinek százszázalékosan kell koncentrálnia az elsőtől az utolsó pillanatig” – fogalmazott Pintér Attila.


A borítófotón: A sportigazgató Révész Attila (balra) és Supka Attila vezetőedző is reménykedik a szombati győzelemben


Következő mérkőzés
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Budapest, Groupama Aréna
2021-07-31 17:45
OTP Bank Liga, 1. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
Kisvárda Master Good
5-1
4-0
Paksi FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2021-05-09 17:00
OTP Bank Liga, 33. forduló