„Elégedett kell, hogy legyek”

2021-09-18 18:07:05
Kisvárda FC

Vezetőedzőnk a győzelem melle elsősorban amiatt örül, hogy többen is hosszabb kihagyás után tértek vissza.

Vezetőedzőnk, Joao Janeiro így értékelt hosszabban az NB III-as DEAC elleni Mol Magyar Kupa-mérkőzésen megszerzett győzelmet (2–0) követően:

„Ha figyelembe vesszük, hogy milyen összetételben léptünk pályára, akkor elégedett lehetek. Kapusunk, Artem Odincov tétmérkőzésen most először volt a kezdőcsapat tagja, és mellette legalább négy olyan játékosunk szerepelt, akik az elmúlt nyolc hónapban vagy egy évben egyáltalán, vagy csak alig léptek pályára. Vagyis, a csapat ötven százaléka ebben az évben alig-alig szerepelt még tétmérkőzésen. Lucas és Gosztonyi András csak néhány alkalommal alig néhány percet játszott eddig a bajnokságban, szóval sokaknak ez volt az első hivatalos meccsük hosszú idő után, Rubus Tamás pedig az őszi idényben most először jutott lehetőséghez. Elégedett kell, hogy legyek, persze nem maradéktalanul. Az ellenfél nagyon motiváltan játszott, így nagyon nehéz dolgunk volt ellene. Igen, az is cél volt, hogy azok a játékosok lehetőséghez jussanak, akik hosszabb kihagyás után vannak. Gosztonyi András tavaly júniusban sérült meg, most ugye szeptembert írunk, Rubus Tamás idén januárban, Lucas februárban dőlt ki a sorból, azóta nem jutottak folyamatos játéklehetőséghez az első csapatban. Vagyis, többen sérülés után tértek most vissza, és ahogy említettem, a kapusunk is debütált. Boldog vagyok, hogy ők játszhattak végre, és bizonyították, hogy számíthatunk rájuk, persze még nem minden esetben tudtak azon a szinten teljesíteni, mint egyébként. A kupában nem lehet más célunk, mint minél tovább jutni. Az előző évben jól szerepelt ebben a sorozatban a csapat, bízom benne, hogy meg tudjuk ismételni azt a teljesítményünket” – mondta a lefújás után portugál vezetőedzőnk.


Következő mérkőzés
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Buapest, Groupama Aréna
2024-04-20 17:00
OTP Bank Liga, 29. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
Kisvárda Master Good
4-1
3-1
Újpest FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-04-13 14:30
OTP Bank Liga, 28. forduló