Egyre nagyobb görög sorozat

2018-12-10 19:49:15
Kisvárda FC

Statisztikák a bajnokság 17. fordulója után: A Diósgyőrben gólt szerző és gólpasszt adó játékosaink egyről a kettőre jutottak.

Volt olyan időszaka az őszi szezonnak, amikor nem hittük volna, hogy ezt is le kell írnunk, de immár Teodorosz Berioszé a percben mért leghosszabb pályán töltött sorozat a Kisvárda Master Good csapatában. Görög belső védőnk az utóbbi öt meccset kivétel nélkül végigjátszotta, ennek köszönheti az elsőségét, no meg annak, hogy a meccseket többnyire végigjátszó nélkülözhetetlen alapemberek (Lucas, Felipe, Vári Barnabás) egy-egy meccset kihagytak eltiltás vagy más okok miatt.

A mérkőzésszámot tekintve a Lucas, Felipe, Brana Ilics trió vezet, ők csak egy-egy összecsapást hagytak ki az ősszel, a góllövő- és gólpasszlistán pedig Sassá, illetve Artem Milevszkij egyről a kettőre jutott.

A negyedik fordulóban volt legutóbb kiállított játékosunk (akkor három piros lapnál tartottunk), újabb 13 fordulónak kellett eltelnie a következő piros lapig, de az így is, vagyis Pavlo Lukjancsuké is nagyon fájdalmas volt…


Várdai leg-, leg- leg-… (17 forduló után)

Legtöbb mérkőzés: Lucas, Felipe, Brana Ilics 16-16, Vári Barnabás, Horváth Zoltán, Sassá 15-15

Legtöbb játszott perc: Felipe 1440, Lucas 1419, Vári 1260, Ene Kornél 1151, Ilics 1138, Rados Protics 1119, Horváth Z. 1027

Legtöbbször a kezdőcsapat tagja: Lucas, Felipe 16-16, Vári 15

Legtöbb végig játszott meccs: Felipe 16, Lucas 15, Vári 13, Ene 12

Legtöbbször lecserélve: Misic 10, Gosztonyi 7, Ilics, Sassá 5-5

Legtöbbször becserélve: Sassá, Roman Karaszjuk 7-7

Legtöbb meccs sorozatban: Horváth Zoltán, Sassá 15-15, Vári 14, Ilics 13

Leghosszabb játszott perc sorozat: Teodorosz Beriosz 450, Felipe 360, Ene 270

A házi góllövőlista: Horváth Z. 4, Vári 3, Ilics, Lucas, Sassá 2-2, Misic 1. Öngól: Stopira (Mol Vidi FC)

Gólpasszok (a kiharcolt 11-est is annak vettük): Protics 4, Horváth Z. 3, Misic, Ilics, Artem Milevszkij 2-2, Sassá, Lucas 1-1

Sárga lapok: Lucas 6, Gosztonyi, Vári 5-5, Beriosz, Ene 4-4, Protics, Sassá, Horváth Z. 3-3, Felipe, Horváth Z,, Ilics, Anderson Pico, Misic, Milevszkij 2-2, Pavlo Lukjancsuk, Karaszjuk 1-1

Kiállítva: Vári, Anton Sinder, Beriosz, Lukjancsuk 1-1


Fotó: nso.hu


next match
Kisvárda Master Good
Gyirmót FC Győr
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-10-20 13:00
Merkantil Bank Liga, 10. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
BVSC-Zugló
0-2
0-1
Kisvárda Master Good
Budapest, III. ker. TVE Sporttelep
2024-10-06 13:00
Merkantil Bank Liga, 9. forduló