Egymás közti játékkal zárult a hét

2021-01-09 11:29:50
Kisvárda FC

A felkészülés első hetének zárása után hétfőn folytatódik a munka NB I-es csapatunknál.

A szombatra téliesre fordult időjárási körülmények közepette egymás közti játékkal zárult le NB I-es csapatunk felkészülésének első hete. Az eredmény ilyenkor másodlagos, a lényeg, hogy játékosaink a heti kemény munka után a játékra koncentrálhattak, miközben kétszer harminc perces meccsterhelést kaptak.

„Az idő rövidsége miatt belevetettük magunkat a munkába, ezen a héten a fizikális alapok megteremtésére törekedtünk – értékelte a héten történteket Supka Attila vezetőedző. – Persze, nagy lemaradásról nem beszélhetünk, hiszen rövid volt a szünet, amelynek második hetére már kaptak házi feladatot is a játékosaink. Amikor napi két edzés volt, akkor délelőtt a futómunkán volt hangsúly, délután pedig a labdás, technikai, taktikai rész került előtérbe. A második héten már utóbbin lesz a hangsúly, miközben a ránk váró bajnoki ritmusnak megfelelően két edzőmeccset is játszunk majd.”

Az új játékosokról szólva a vezetőedző elmondta, Matheus Leoniról gyorsan kiderült, hogy erőssége lehet csapatunknak a védelem bal oldalán, a középpályán pedig Janisz Karabelov és Ötvös Bence jelenléte teremthet további versenyhelyzetet. Mindhárom futballistára igaz, hogy azért kell némi idő a beépítésükhöz.

A csapat a vasárnapi pihenőnap után hétfőn folytatja a felkészülést, és ahogy Supka Attila is utalt rá, a jövő héten két edzőmeccset is játszik: szerdán Kazincbarcikán, szombaton pedig az ukrán élvonalbeli FK Minajjal.


Következő mérkőzés
Kisvárda Master Good
Debreceni VSC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-03-30 14:30
OTP Bank Liga, 26. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
MTK Budapest
2-1
2-0
Kisvárda Master Good
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion
2024-03-17 17:30
OTP Bank Liga, 25. forduló