Egyetlen cél van: szépen búcsúzni

2021-04-30 13:04:39
VLA

Az utolsó meccsen is a második hely megszerzései élteti kis szekciós csapatainkat – BEHARANGOZÓ.

Az utolsó fordulót játssza a kiemelt regionális bajnokságban a Várda LA U13-as és U12-es csapata. Mindkét alakulat egyértelmű esélyese a múcsonyi, Sajóvölgye Focisuli elleni mérkőzésnek. Esetükben továbbra is a második hely megőrzése vagy megszerzése lehet a cél, e tekintetben az U12-esek némileg nehéz helyzetbe hozták magukat a Tarpa elleni hétközi hazai vereséggel (1–2).

„Beleértve engem is, mindenkit megfogott a szerdai vereség, mondtam is a fiúknak, hogy régen érintett meg ennyire fiaskó – kezdte mondandóját Törtei Tamás, U12-eseink edzője. – A pozitív oldala a történteknek, hogy megkaptuk a pofont, legalább tudjuk, hogy milyen érzés. Hozzászokni semmi esetre sem akarunk, de tanulni kell a vereséget is kezelni. És hát ezért szép a foci, három nappal később máris javíthatunk, amire minden esélyünk megvan. Továbbra is szeretnénk a második helyet, aminek megszerzése nem rajtunk múlik, az a része biztosan rendben lesz, hogy szombaton nyerni fogunk. Alakuljon bárhogy is, szép szezont zárunk, egy rossz szó sem érheti majd a fiúkat a bajnokság zárása után.”

Az U13-asok biztosan hozták a győzelmet (7–0) a Tarpa ellen, így az ő második helyezésükről a gólkülönbség dönthet a DVSC-vel szemben. Jelenleg a mieink mutatója hárommal jobb, de a debreceniek egy meccsel kevesebbet játszottak.

„A sűrű hetünk és a bajnokságunk lezárása lesz a szombati mérkőzés – mondta U13-asaink asszisztensedzője, Fejér Márkó, aki a felnőttcsapat szakmai stábtagjaként a zalaegerszegi NB I-es bajnokira utazó Erős Gábort helyettesíti Múcsonyban. – Minden edzésen és a mérkőzések előtt azt hangsúlyozzuk a srácoknak, azzal tisztelik meg a legjobban az ellenfeleiket, ha maximális teljesítményre törekednek. Szerencsére motiválni soha nem kell őket, fiatal koruk ellenére tisztában vannak a Kisvárda mez jelentőségével, és mindig büszkén viselik azt. Egyetlen egy célunk van, szeretnénk szépen lezárni ezt a bajnokságot.”


MLSZ KIEMELT U13 ÉSZAKKELET, 18. FORDULÓ

Szombat, 13.30: Sajóvölgye Focisuli (10.)–Várda LA (2.)


MLSZ KIEMELT U12 ÉSZAKKELET, 18. FORDULÓ

Szombat, 12.00: Sajóvölgye Focisuli (5.)–Várda LA (2.)


next match
Puskás Akadémia FC
Kisvárda Master Good
Felcsút, Pancho Aréna
2023-10-06 20:30
OTP Bank Liga, 9. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
Fehérvár FC
3-1
1-1
Kisvárda Master Good
Székesfehérvár, Sóstói Stadion
2023-10-01 15:00
OTP Bank Liga, 8. forduló