Egyedül a második helyen

2023-03-20 17:04:55
Kisvárda FC

Aktuális és örökstatisztikák: Tizenhárom találatnál tart, így már csak egy játékos előzi meg az örökrangsorban szombati gólszerzőnket.

Másodszor is 1–1-et játszottunk idegenben a Mezőkövesddel – hogy megismétlődjön két látogatóként elért eredmény egyazon csapat ellen egyazon bajnokságban, arra legutóbb 2018-2019-ben volt példa, amikor az MTK ellen mindkétszer 1–0-ra nyertünk. Sőt, akkor hazai pályán is.

Ez volt a 100., idegenben megszerzett pontunk, és a 199. gól, amit vendégként kaptunk az NB I-ben. Reméljük, a „jubileumi” kétszázadikra jó sokat kell majd várni.

Matheus Leoni ebben a bajnokságban a negyedik kisvárdai játékos, aki a kiállítás sorsára jutott, legutóbb a 16. fordulóban kaptunk piros lapot, akkor Janisz Karabeljovnak a Fehérvár elleni idegenbeli meccsen kellett idő előtt elhagynia a pályát. Leoni kisvárdai karrierje második kiállítását szenvedte el, így ötödmagával – Pavlo Lukjancsuk, Cornel Ene, Hej Viktor és Ötvös Bence mellett – negatív klubrekorder lett ezen a téren.

Egymást követő második meccsén hárított tizenegyest Hindrich Ottó – igaz, a két bravúr között két meccset is kihagyott, legutóbb a Vasas ellen állt a gólvonalon.

A Mezőkövesden szerzett gól 220 percnyi góltalansági szériának vetett véget – ebben a bajnokságban ez volt a második leghosszabb ilyen jellegű széria. A gólszerző Jasmin Mesanovic (borítófotónkon elöl) 13. gólját szerezte kisvárdai színekben, így immár nem holtversenyben, hanem egyedül áll a klub örökranglistájának második helyén.


2022-2023: Kisvárdai leg-, leg- leg-… (24 forduló után)

Legtöbb mérkőzés: Driton Camaj, Rafal Makowski 24-24, Mario Ilievszki, Hej Viktor, Dominik Kovacic, Bohdan Melnik, Jasmin Mesanovic 23-23

Legtöbb játszott perc: D. Kovacic 2139, Hej 2042, Makowski 1822

Legtöbbször a kezdőcsapat tagja: D. Kovacic 23, Hej 22, Camaj, Makowski 21-21

Legtöbb végig játszott meccs: D. Kovacic 21, Hej 20, Hindrich Ottó 19

Legtöbbször lecserélve: Camaj 20, Mesanovic, Makowski 12-12

Legtöbbször becserélve: Ilievszki 16, Vida Kristopher 14, Jaroslav Navrátil 11

Legtöbb meccs sorozatban aktuálisan: Camaj 33, Makowski 31 (mindkettő tavalyról áthozott sorozat), D. Kovacic, Ötvös Bence 14-14

Leghosszabb játszott perc sorozat aktuálisan: D. Kovacic 1336, Hej 581, Melnik 314

A házi góllövőlista: Makowski 7, Camaj 6, Mesanovic 5, Ilievszki 4, Melnik 3, Navrátil, Ötvös 2-2, Janisz Karabeljov, Anton Kravcsenko, D. Kovacic 1-1. Öngól: Baráth Botond (Vasas), Varga Bence (Kecskemét), Hegedűs János (Vasas)

Gólpassz: Camaj 8, Jasir Asani, Hej 4-4, Széles Imre Antal 3, Ilievszki, Makowski, D. Kovacic, Matheus Leoni, Ötvös 2-2, Mesanovic, Karabeljov, Melnik, Navrátil, Milos Szpaszics 1-1

Kanadai lista (gól+gólpassz): Camaj 14 (6+8), Makowski 9 (7+2), Mesanovic 6 (5+1), Ilievszki 6 (4+2), Melnik 4 (3+1), Ötvös 4 (2+2), Asani 4 (0+4), Hej 4 (0+4), Navrátil 3 (2+1), D. Kovacic 3 (1+2), Széles 3 (0+3), Karabeljov 2 (1+1), Leoni 2 (0+2), Kravcsenko 1 (1+0), Szpaszics 1 (0+1)

Leghosszabb kapott gól nélküli sorozat: 191 (18-20. forduló)

Aktuális kapott gól nélküli sorozat: 52 perc

Leghosszabb szerzett gól nélküli sorozat: 343 perc (6-10. forduló)

Aktuális szerzett gól nélküli sorozat: 87 perc

Sárga lap: Hej 7, Melnik 6, D. Kovacic, Ötvös 4-4, Hindrich, Camaj, Leoni 3-3, Navrátil, Karabeljov, Ilievszki 2-2, Lucas, Mesanovic, Asani, Ionut-Andrei Peteleu, Milos Vranjanin, Széles 1-1

Kiállítva: ­D. Kovacic, Ötvös, Karabeljov, Leoni 1-1


Abszolút rekordok az NB I-ben

Mérkőzések száma: 156

Összesített mérleg: 156 mérkőzés, 58 győzelem, 44 döntetlen, 54 vereség, 193–199-es gólkülönbség, 218 pont, 1,3974 pont/mérkőzés

Összesített hazai mérleg: 76-32-22-22, 104–85, 118, 1,5526 pont/mérkőzés

Összesített idegenbeli mérleg: 80-26-22-32, 89–114, 100, 1,25 pont/mérkőzés

Legtöbb mérkőzés: Melnik 134

Legtöbb játszott perc: Melnik 10 869

Legtöbbször a kezdőcsapat tagja: Melnik 112

Legtöbb végig játszott meccs: Melnik 96

Legtöbbször lecserélve: Claudiu Bumba 44

Legtöbbször becserélve: Sassá 42

Legtöbb meccs sorozatban: Melnik (2021-2022: 10. forduló-2022-2023: 18. forduló) 42

Leghosszabb játszott perc sorozat: Felipe 1800 (2018-2019: 14-33. forduló)

Legtöbb gól: Bumba 18

Legtöbb gólpassz: Bumba 17

A kanadai lista (gól+gólpassz) éllovasa: Bumba 35 (18+17)

Leghosszabb kapott gól nélküli sorozat: 498 perc (a kapuban Dombó Dávid, 2020-2021: 26-31. forduló)

Leghosszabb szerzett gól nélküli sorozat: 437 perc (2018-2019: 1-5. forduló)

Legtöbb sárga lap: Lucas, Hej 28-28

Legtöbbször kiállítva: Pavlo Lukjancsuk, Cornel Ene, Hej, Ötvös, Leoni 2-2


next match
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Buapest, Groupama Aréna
2024-04-20 17:00
OTP Bank Liga, 29. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
Kisvárda Master Good
4-1
3-1
Újpest FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-04-13 14:30
OTP Bank Liga, 28. forduló