Egyből a közepébe

2025-01-06 16:18:09
Kisvárda FC

Akadtak még hiányzók és volt egy visszatérő is NB II-es csapatunk idei első edzésén. FOTÓGALÉRIA

Tekintve, hogy a játékosok számára a bajnoki szünetre volt kötelezően előírt edzésprogram, a hétfői első gyakorláson nem volt mire várni: azonnal a középbe csaptak NB II-es csapatunk futballistái.

Az idei első munkanap során a délelőtti program a testösszetétel ellenőrzésből állt, majd jött az első gyakorlás, amely a műfüves csarnokban koordinációval és bemelegítéssel indult, aztán következett a szabadtéri futás a várkerti tó körüli rekortánpályán, aztán a csarnokba visszatérve a labda is előkerült, a technikai feladatok után öt az öt elleni iramjátékot írt elő a szakmai stáb.

A létszám nem volt teljes, akadtak hiányzók. Molnár Gábor és Széles Imre Antal betegség miatt volt távol, míg Körmendi Kevin a decemberi vállműtétjéből lábadozik. Aleksandar Jovicic családi okok miatt kapott lehetőséget a távolmaradásra, ő a hét közepén érkezik. A futás közben Kozacsuk Artúrnak kifordult a bokája, így ő idő előtt befejezte az első gyakorlást.

Az első erősítés házon belülről érkezett: ismét az első számú csapatunk tagja a tavaly ilyenkor érkezett Bernardo Matic. A horvát belső védő-középpályás az ötödik fordulóban játszott Ajka elleni mérkőzésünk (2–3) után került ki a keretből, és játszott folyamatosan az NB III-as tartalékcsapatunkban. A teljesítménye és a megfelelő hozzáállása miatt kapott még egy esélyt, és láthatóan nagy kedvvel kezdett bele a munkába.

Kedden a konditeremben és a műfüves csarnokban folytatódik a felkészülés, a terhelés pedig egyre fokozódik.


next match
Kisvárda Master Good
Paksi FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2026-09-19 17:00
OTP Bank Liga, 8. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
Nagykozár SE
0-9
0-4
Kisvárda Master Good
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion
2026-09-12 15:00
Mol Magyar Kupa, a legjobb 32 közé jutásért