Egy ponttal távozunk Jászberényből

2021-02-28 12:04:16
Kisvárda FC

A Kisvárda II a tavaszi nyitányon döntetlennel kezdett.

NB III KELETI CSOPORT: 22. FORDULÓ

JÁSZBERÉNYI FC–KISVÁRDA MASTER GOOD II 2–2 (1–2)

Jászberény, Városi Stadion, zárt kapuk mögött. V.: Zimmermann.

Jászberény: Bonica – Aranyos, Szanyi (Papp Z., 49.), László, Süttő – G. Bíró (Palcsó, 82.), Deli, Szöllősi, Lőrincz A., Lukács R. – Pálinkás. Edző: Németh Gyula

Kisvárda II: Odincov – Kramar, Vass O., Kravcsenko, Luscsik – Szőr, Avetiszjan – Szentes D. (Czérna, 66., Sikorszki, 86.), Mihalik (Czene, 76.), Atamasz – Himics. Edző: Kocsis János

Gólszerzők: Pálinkás (10. és 71.) illetve Atamasz (16. és 31.)

Kocsis János: – Nem volt egyszerű mérkőzés, hiszen a hazai csapat minden eszközt bevetett annak érdekében, hogy eredményes tudjon lenni. Ezek az eszközök sokszor a sportszerűség határait is túllépte. A játékvezetőnek nagyon nehéz dolga volt, de igazából nem volt kellően határozott ahhoz, hogy sportszerű keretek között folyjon a mérkőzés. Saját magunkról elmondhatjuk, hogy felnőtt csapat módjára vettük fel a kesztyűt. Végig a megbeszélteket betartva, nagyon szép gólokat szerezve játszottunk az egész mérkőzésen. Hibát követtünk el sajnos 2-1-es vezetésünknél, amiben nekem is megvan a részem, de tanulnunk kell ebből is. Mindenkinek tudomásul kell venni, hogy ez egy felnőtt bajnokság, gyerekek itt már nem játszhatnak. Ettől függetlenül azt mondják: "ami nem öl meg, az megerősít". Én bízom benne, hogy a mai látottakból és tapasztaltakból is fogunk tanulni, és erősödni, és a jövő héten még erősebbek tudunk lenni.
__________________________________________________________________________________________________________________________________

Megérkezett második csapatunk Jászberénybe.


Melegítenek játékosaink.

1. perc: Kezdetét vette a mérkőzés, a találkozót a hazai Jászberény együttese kezdte.

►9. perc: Szöllősi, a hazaiak csapatkapitánya indította hosszan Pálinkást, aki sarokkal tette Deli elé a labdát, aki 16 méterről a kapu mellé lőtt laposan.

10. perc: GÓL! Megszerzi a vezetést a hazai együttes, miután Pálinkásnak sikerült a kapuba juttatni a labdát Odincov mellett. 1–0.

16. perc: GÓÓÓL! Vass Ottó hosszú indítását követően Himics passzolt egyből Atamasz elé, aki 10 méterről higgadtan a hosszúba gurította a labdát! 1–1.

►20. perc: Lőrincz Attila próbált 20 méterről kapura lőni, de a kísérlet jócskán elkerülte a kaput.

25. perc: Luscsik kap sárga lapot, miután odarúgott Lukácsnak.

30. perc: Újabb sárga nálunk! Ezúttal Himics kapta, miután összerúgtak Aranyossal.

31. perc: GÓÓÓL! Ismét sikerült Atamaszt remekül kiugratni, aki másodszor sem hibázott, és az első góljához hasonlóan a hosszúba lőtt. 1–2!

32. perc: Lőrincz Attila kapott sárgát, miután csúnyán felrúgta egyik játékosunkat.

39. perc: Szentes kapott sárgát, miután akadályozta a hazaiak szabadrúgásának elvégzését.

►40. perc: Deli tört be a 16-oson belülre majd lőtt 10 méterről kapura, de a lövést Odincov hárította.

45. perc: A játékvezető nem hosszabbított, lefújta az első játékrészt.

46. perc: Elkezdődött a második félidő, amelyet mi kezdtünk. Csere egyik oldalon sem történt.

49. perc: Sérülés miatt változtat a hazai csapat. Szanyi helyett Papp Zoltán folytatja.

56. perc: Csapatunk edzője, Kocsis János kapott sárga lapot reklamálásért.

66. perc: Cserélünk! Szentes helyett Czérna folytatja a játékot.

67. perc: Süttő kapott sárgát, mert sípszó előtt végezte el a szabadrúgást.

71. perc: GÓL! Az egyik védőnkről Pálinkás elé pattant a labda, aki kapásból 18 méterről a rövidbe lőtt! Találatával a mérkőzés állása: 2–2.

►72. perc: Kramar beadásába a középen érkező Czérna tette bele a lábát, a labda nem sokkal a kapufa mellett hagyta el a játékteret.

76. perc: Újabb változtatás csapatunknál. Mihalik helyén Czene folytatja.

►79. perc: Himics lőtt 14 méterről kapura, a lövés a lécen csattant.

►80. perc: Atamasz lőtt kapura egy szabadrúgást 20 méterről, a lövést a sorfal blokkolta.

82. perc: Cserélt a Jászberény. G. Bíró helyére Palcsó állt be.

85. perc: Petranics Szergej, kapusedzőnk is sárga lapos figyelmeztetésben részesült.

86. perc: Cserélünk. A nemrég beálló Czérna helyett Sikorszki lépett pályára.

►90. perc: A hazaik végezhettek el egy veszélyes szabadrúgást. Odincov gyönyörűen tolta ki a lövést a felső sarokból.

►90. perc: Három perc lesz a ráadás.

90+1. perc: Egy kisebb csetepatét követően Vass Ottó és Pálinkás kapott sárgát.

90+4. perc: Vége a találkozónak. A végeredmény: 2–2.



Következő mérkőzés
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Buapest, Groupama Aréna
2024-04-20 17:00
OTP Bank Liga, 29. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
Kisvárda Master Good
4-1
3-1
Újpest FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-04-13 14:30
OTP Bank Liga, 28. forduló