Egy pontot vihetünk haza

Kevés helyzetünk volt, de azok nagyok voltak, ám nem sikerült őket értékesíteni. HELYSZÍNI BESZÁMOLÓ
Claudiu Bumba, Herdi Prenga és Jaroslav Navrátil sérülés, illetve betegség miatt nem léphetett pályára a szombat délutáni zalaegerszegi mérkőzésen, amelyen viszont Bohdan Melnik jelentős mérföldkőhöz érkezett: első kisvárdai játékosként elérte a száz meccset az NB I-ben. Vele együtt ukrajnai játékosaink nem kevés lelki teherrel léptek pályára az ismert háborús események miatt, de valamennyien vállalták a játékot, bizonyítva, hogy remek sportemberek.
Beigazolódott az, amit várni lehetett, vagyis így, hogy a ZTE kedvező pozícióba került, a döntetlenből indult ki, nem erőltette feltétlenül a támadójátékot, nem adva teret az esetleges kontráinknak. Ennek megfelelően eseménytelen volt az első félidő, különösebb helyzet egyik kapunál sem alakult ki, a mieink részéről Driton Camaj elfutásai jelentettek eseményt.
Mozgalmasabbá vált a második játékrész, amely során két komoly gólhelyzetet kidolgoztunk. Előbb Jasir Asani jobbról befelé húzva lőtt ballal mellé, majd Jasmin Mesanovic átadásából Ötvös Bence került szembe a kapussal, a lövőcselt is szépen megcsinálta, de lövését védte Demjén Patrik. Közben három esetben is munkába állt a VAR, lehetséges piros lapokat vizsgáltak (kétszer is mi voltunk az érintettek), de egyik esetben sem állta meg a helyét az ítélet, így mindkét csapat teljes létszámban fejezte be a mérkőzést.
Kimaradtak a helyzeteink, így a végén a döntetlenért kellett küzdeni, ránk jött a Zete, de Anton Kravcsenkóval az összes légi veszélyt elhárítottuk, a csereként beállt Daniel Milovanovikj pedig fölé lőtte a maga lehetőségét.
Harmadszor is gólnélküli döntetlent játszottunk idén idegenben, és immár tíz fordulón keresztül őrizzük a veretlenségünket. Hogy az első három hely szempontjából ez mit ér pontosan, az a forduló további mérkőzései után kiderül.
OTP BANK LIGA: 22. FORDULÓ
ZALAEGERSZEGI TE FC–KISVÁRDA MASTER GOOD 0–0
Zalaegerszeg, 1129 néző, v.: Andó-Szabó (Vígh-Tarsonyi, Szalai D.)
ZTE: Demjén P. – Lesjak, Szerafimov, Kálnoki Kis, Bedi – Halilovic, Szankovics – Ubochioma (Milovanovikj, 72.), Spoljaric, Tajti (Fehér B., 90.) – Koszta (Gergényi, 83.). Vezetőedző: Waltner Róbert
KISVÁRDA: Dombó – Hej, Kravcsenko, Csirkovics, Leoni (Makowski, 90.) – Melnik, Karabeljov (Zlicsics, 83.) – Asani (Peteleu, 76.), Ötvös, Camaj – Mesanovic (Gosztonyi, 90.). Vezetőedző: Erős Gábor

