Egy híján huszadszor

2023-02-24 18:24:59
Kisvárda FC

A legutóbb általa vezetett mérkőzésen legalább már győzni tudtunk.

A nekünk az NB I-ben a legtöbb mérkőzést vezető Berke Balázs szombaton tovább növeli az előnyét a ranglistán, hiszen immár 19. alkalommal vezet csapatunknak az NB I-ben (a második helyen Pintér Csaba áll 16 mérkőzéssel). Nekünk ő vezette tehát a legtöbb meccset, mi a kilencedik helyen állunk a gyakorisági rangsorában, a Vasas 11 meccsel a 13. az egyéni rangsorában.

A gyakori találkozásaink sok sikerrel nem jártak – egészen a legutóbbi alkalomig, amikor – tizennyolcadik nekifutásra – megszereztük az első győzelmünket az általa vezetett mérkőzéseken, Debrecenben, 3–2-re tavaly október 24-én. Azt megelőzően nyolc döntetlent és kilenc vereséget hoztak azok a bajnokik, amelyeket a 39 éves, 148. NB I-es meccsére készülő sori dirigált.

Eddig két tizenegyest ítélt a javunkra, ötöt ellenünk, egy kisvárdai futballistát állított ki (mindjárt az első, 2018 decemberi diósgyőri 1–1 alkalmával Pavlo Lukjancsukot) és kettőt az ellenfelek közül. Nekünk 62 (!), a mindenkori szemben álló feleknek csak 32 alkalommal mutatta fel a sárga lapot, az egyéni „rekorder” Hej Viktor és Ötvös Bence, akiket ötször-ötször figyelmeztetett.

A Vasas ellen még nem vezetett mérkőzést a Kisvárdának.


OTP BANK LIGA: 21. FORDULÓ

VASAS FC (12.)–KISVÁRDA MASTER GOOD (3.)

Illovszky Rudolf Stadion, szombat, 19.30

Vezeti: Berke Balázs (Garai Péter, Horváth Zoltán – tartalékjátékvezető: Antal Péter)


next match
Nyíregyháza Spartacus FC
Kisvárda Master Good
Nyíregyháza, Városi Stadion
2025-07-27 16:00
fizz Liga, 1. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
Kisvárda Master Good
1-1
0-0
Kolorcity Kazincbarcika SC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2025-05-25 17:45
Merkantil Bank Liga, 30. forduló