Egy helyezést előre

2021-06-01 08:44:44
VLA

Hajrágólokkal szerezte meg a győzelmet U19-es lánycsapatunk.

Lányszekciónk utolsó bajnoki mérkőzését az U19-es csapatunk játszotta, amely hazai környezetben győzelemmel búcsúzott az idénytől. A gólok a hajrában születtek, és ennek azért volt jelentősége, mert így még sikerült egy helyezést előrelépni, és a nyolccsapatos mezőny hatodik pozíciójában zárni.


LÁNY U19 ÉSZAKKELETI CSOPORT, 18. FORDULÓ

Várda LA–Nyírség NSC 2–0 (0–0)

VLA: Oláh O. – Rácz B., Farkas B., Molnár L. (Prámer, 87.), Novák P., Tugya E., Homoki M., Farkas F., Tugya N., Plesa T. (Jedla, 87.), Szűcs K. (Ragány A., 64.). Edző: Márta Tibor

Gól: Molnár L. (73. és 85.)

Márta Tibor: – Örülök, hogy a lányok komolyan vették a szezon utolsó mérkőzését, és motiváltan léptek a pályára. A tét az volt számunkra, hogy egy helyet még előre léphettünk, ezt szem előtt tartva fegyelmezetten és szépen játszott a csapat. Ha az első gól hamarabb érkezik, akkor a helyzetek alapján akár nagyobb különbségű is lehetett volna a győzelmünk. A járványhelyzet okozta nehézségek mellett köszönöm a lányok egész éves lelkes, odaadó munkáját!


next match
Puskás Akadémia FC
Kisvárda Master Good
Felcsút, Pancho Aréna
2023-10-06 20:30
OTP Bank Liga, 9. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
Fehérvár FC
3-1
1-1
Kisvárda Master Good
Székesfehérvár, Sóstói Stadion
2023-10-01 15:00
OTP Bank Liga, 8. forduló