Egy győzelem a hátrány

2022-04-15 16:28:59
Kisvárda FC

Teljesen kiegyenlített a vasárnap pályára lépő két csapat eddigi egymás elleni mérlege. MÚLTIDÉZŐ, VIDEÓK

A tizenkettedik Puskás Akadémia elleni mérkőzésünk következik az NB I-ben, a hatodik idegenben. Vagyis, eddigi négy élvonalbeli idényünk során kiegyensúlyozottan alakult az itthon és Felcsúton játszott meccsek aránya.

Ahogy a mérleg is annak mondható. Egyetlen győzelemmel áll kevesebb a nevünk mellett, mint döntetlenből és vereségből, de ezt akár le is dolgozhatjuk, hiszen a Puskás ellen idegenben jobban megy, mint a Várkertben. Még a gólkülönbség is csaknem hajszálra egyforma.

Kellemes emlék, hogy első NB I-es gólunkat és pontunkat is Felcsúton szereztünk, és abban az évben, amikor kétszer kellett mérkőznünk idegenben a Puskás ellen, négy pont került a tarsolyunkba a Pancho Arénában. Most hasonló a helyzet, hiszen a 2021-2022-es idényben másodjára látogatunk oda, és szeptemberben sikerült nyernünk. A Puskás Akadémia a tavalyi kiírásban kétszer is nyert Kisvárdán, ha vasárnap három ponttal gazdagodnánk, akkor sikerülne lemásolni azt a teljesítményt.


A Puskás Akadémia FC elleni eddigi mérlegünk az NB I-ben: 11 mérkőzés, 3 győzelem, 4 döntetlen, 4 vereség, 10–11

1-es gólkülönbség

Hazai pályán: 6-1-2-3, 3–7

Idegenben: 5-2-2-1, 7–4

Gólszerzőink: Horváth Z., Gosztonyi, Bumba 2-2, Lucas, Grozav, Melnik, Sassá 1-1

Legtöbbször pályára lépett a rivális ellen (elöl a várdaiak): Ene, Lucas, Melnik 8-8, illetve Knezevic, Szolnoki 8-8


A Puskás Akadémia FC elleni eddigi mérkőzéseink az OTP Bank Ligában


2018-2019

5. FORDULÓ

2018. augusztus 18.

PUSKÁS AKADÉMIA FC–KISVÁRDA MASTER GOOD 1–1 (0–0)

Felcsút, 589 néző, v.: Kassai V. (Albert I., Lémon – Szőts, Urbán E.)

PUSKÁS AKADÉMIA: Danilovics – Poór, Heris, Hegedűs J., Trajkovski – Márkvárt, Zsidai (Balogh B., a szünetben) – Molnár G. (Radó, 61.), Knezevic (U. Diallo, 79.), Kiss T. – Arabuli. Vezetőedző: Benczés Miklós

KISVÁRDA: Felipe – Melnik, Ene, Vári B., Anderson Pico – Lucas, Protics (Karaszjuk, 90.) – Gosztonyi (Sassá, 70.), Misic (Mitosevics, 68.), Ilics – Horváth Z. Vezetőedző: Dajka László

Gólszerző: Knezevic (1–0) az 58., Lucas (1–1) a 77. percben

A mérkőzés összefoglalója:

16. FORDULÓ

2018. december 1.

KISVÁRDA MASTER GOOD–PUSKÁS AKADÉMIA 1–0 (1–0)

Várkerti Stadion, 1090 néző, v.: Iványi Z. (Lémon, Szécsényi – Pintér Cs., Molnár A.).

KISVÁRDA: Felipe – Lukjancsuk, Beriosz, Ene, Vári B. – Karaszjuk, Protics (Hej, 79.) – Ilics (Melnik, 68.) – Horváth Z. (Negrut, 84.). Vezetőedző: Dajka László.

PUSKÁS AKADÉMIA: Danilovics – Szolnoki, Hegedűs J., Poór – Varga J. – Osváth (Arabuli, a szünetben), Urblík, Mioc, Trajkovski (Szakály P., 82.) – Kiss T. (Latifi, 72.), Knezevic. Vezetőedző: Benczés Miklós.

Gólszerző: Horváth Z. (1–0) a 35. percben

A mérkőzés összefoglalója:

27. FORDULÓ

2019. április 6.

PUSKÁS AKADÉMIA FC–KISVÁRDA MASTER GOOD 0–4 (0–2)

Felcsút, 700 néző, v.: Andó-Szabó (Tóth V., Berettyán – Pintér Cs., Zierkelbach).

PUSKÁS AKADÉMIA: Hegedüs L. – Poór, Hadzsiev, Spandler, Nagy Zs. – Szolnoki, Urblík – Sós B., Knezevic (Arabuli, 78.), Radó – Latifi (Kiss T., 60.). Vezetőedző: Radoki János

KISVÁRDA: Felipe – Melnik, Beriosz, Kravcsenko (Ene, 81.), Protics – Karaszjuk, Lucas – Gosztonyi (Negrut, 66.), Cukalasz, Grozav – Ilics (Horváth Z., 58.). Vezetőedző: Dajka László

Gólszerző: Gosztonyi (0–1) a 18., Grozav (0–2) a 31., Melnik (0–3) az 55., Horváth Z. (11-esből, 0–4) a 70. percben.

Kiállítva: Sós B. a 17. percben.

A mérkőzés összefoglalója:

2019-2020

10. FORDULÓ

2019. október 26.

KISVÁRDA MASTER GOOD–PUSKÁS AKADÉMIA FC 0–1 (0–0)

Várkerti Stadion, 2684 néző, v.: Bogár (Varga Zs., Bornemissza – Pillók, Radványi)

KISVÁRDA: Felipe – Melnik, Beriosz, Kravcsenko, Protics – Lucas, Cukalasz (Sassá, 83.) – Hugo Seco (Gosztonyi, 73.), Bumba, Kovácsréti (Tischler, a szünetben) – Grozav. Vezetőedző: Dajka László

PUSKÁS AKADÉMIA: Hegedüs L. – Szolnoki, Meissner, Hadzsiev, Nagy Zs. – Van Nieff – Sós B. (Kiss T., 80.), Fülöp L. (Henty, 63.), Knezevic (Spandler, 84.), Gyurcsó – Vanacek. Vezetőedző: Hornyák Zsolt

Gólszerző: Henty (0–1) a 79. percben

A mérkőzés összefoglalója:

21. FORDULÓ

2020. február 15.

PUSKÁS AKADÉMIA FC–KISVÁRDA MASTER GOOD 3–1 (1–0)

Felcsút, Pancho Aréna, 821 néző, v.: Bogár (Albert I., Bornemissza – Solymosi, Pintér Cs.)

PUSKÁS AKADÉMIA: Hegedüs L. – Szolnoki, Meissner, Hadzsiev, Nagy Zs. – Plsek, Urblík – Slagveer (Sós B., 82.), Knezevic (Varga J., 77.), Gyurcsó – Vanecek (Mehbrahtu, 86.). Vezetőedző: Hornyák Zsolt

KISVÁRDA: Dombó – Melnik, Beriosz, Ene, Protics – Sassá (Gosztonyi, 71.), Lucas, Bumba, Grozav – Tischler (Obradovics, 57.), Viana (Rubus, 25.). Vezetőedző: Bódog Tamás

Gólszerző: Szolnoki (1–0) a 36., Vanecek (2–0) a 66., Urblík (3–0) a 75., Gosztonyi (3–1) a 83. percben

Kiállítva: Ene a 21. percben

A mérkőzés összefoglalója:

32. FORDULÓ

2020. június 24.

KISVÁRDA MASTER GOOD–PUSKÁS AKADÉMIA FC 1–1 (0–0)

Várkerti Stadion, 2875 néző, v.: Pintér Cs. (Szalai B., Szert – Bognár T., Solymosi)

KISVÁRDA: Dombó – Hej, Kravcsenko, Rubus, Protics (Baranyai Á., 91.) – Lucas, Szimovics – Bumba (Sassá, a szünetben), Cukalasz (Ene, 87.), Kovácsréti – Viana (Tischler, 80.). Vezetőedző: Bódog Tamás

PUSKÁS AKADÉMIA: Tóth B. – Nagy Zs., Hadzsiev, Meissner, Deutsch L. (Mebrahtu, 90.) – Van Nieff, Urblík (Plsek, 69.) – Slagveer, Knezevic, Gyurcsó – Vanecek (Favorov, 82.). Vezetőedző: Hornyák Zsolt

Gólszerző: Sassá (1–0) a 85., Meissner (1–1) a 94. percben

A mérkőzés összefoglalója:

2020-2021

2. FORDULÓ

2020. szeptember 4.

KISVÁRDA MASTER GOOD–PUSKÁS AKADÉMIA FC 0–3 (0–1)

Várkerti Stadion, 2250 néző, v.: Bogár (Márkus T., Medovarszki J. – Solymosi, Andó-Szabó)

KISVÁRDA: Dombó – Hej, Datkovic, Ene, Baranyai Á. – Lucas, Szimovics (Zlicsics, 63.) – Navrátil (Bumba, 65.), Cukalasz, Camaj (Horváth Z., 79.) – Viana. Vezetőedző: Supka Attila

PUSKÁS AKADÉMIA: Auerbach – Radics, Spandler, Hadzsiev, Deutsch L. – Szolnoki, Nagy Zs. – Komáromi (Tamás N., 85.), Plsek, Corbu (Weslen Junior, 71.) – Kiss T. (Sipos G., 90.). Vezetőedző: Hornyák Zsolt

Gólszerző: Plsek (11-esből, 0–1) a 30., Komáromi (0–2) a 72., Nagy Zs. (0–3) a 88. percben

A mérkőzés összefoglalója:

13. FORDULÓ

2020. december 5.

PUSKÁS AKADÉMIA FC–KISVÁRDA MASTER GOOD 0–0

Felcsút, Pancho Aréna, zárt kapuk mögött, v.: Antal P. (Albert I., Bornemissza – Csonka B., Radványi)

PUSKÁS AKADÉMIA: Tóth B. – Szolnoki, Meissner, Spandler, Nagy Zs. – Urblík (Komáromi, 60.), Van Nieff (Baluta, 76.) – Slagveer (Plsek, 60.), Knezevic, Kiss T. (Tamás N., 83.) – Mance (Venecek, 76.). Vezetőedző: Hornyák Zsolt

KISVÁRDA: Dombó – Melnik, Ene, Rubus, Hej – Lucas, Cukalasz – Navrátil (Jelena, 83.), Bumba (Zlicsics, 77.), Sassá (Karaszjuk, 92.) – Camaj (Horváth Z., 77.). Sportigazgató: Révész Attila

A mérkőzés összefoglalója:

24. FORDULÓ

2020. március 2.

KISVÁRDA MASTER GOOD–PUSKÁS AKADÉMIA FC 0–1 (0–1)

Várkerti Stadion, zárt kapuk mögött, v.: Bogár (Tóth V., Szalai B. – Káprály, Ducsai)

KISVÁRDA: Minca – Melnik, Prenga, Ene, Hej (Leoni, 77.) – Karabeljov (Camaj, 77.), Zlicsics, Ötvös – Navrátil (Sassá, 64.), Kovácsréti (Bumba, 64.) – Viana (Horváth Z., 68.). Vezetőedző: Supka Attila

PUSKÁS AFC: Tóth B. – Nunes, Meissner, Spandler, Deutsch L. – Van Nieff, Urblík – Slagveer, Knezevic (Corbu, 78.), Komáromi (Kiss T., 65.) – Mance (Plsek, 83.). Vezetőedző: Hornyák Zsolt

Gólszerző: Knezevic (0–1) a 39. percben

A mérkőzés összefoglalója:

2021-2022

6. FORDULÓ

2021. szeptember 12.

PUSKÁS AKADÉMIA FC–KISVÁRDA MASTER GOOD 0–1 (0–1)

Felcsút, Pancho Aréna, 880 néző, v.: Farkas Á. (Szert, Csatári)

PUSKÁS AKADÉMIA: Tóth B. – Szolnoki, Stronati, Spandler, Deutsch L. (Gera D., a szünetben) – Van Nieff (Komáromi, a szünetben), Plsek – Favorov (Csirmaz, 79.), Baluta (Corbu, 66.), Nagy Zs. – Puljic (Géresi, a szünetben). Vezetőedző: Hornyák Zsolt

KISVÁRDA: Dombó – Melnik, Prenga, Csirkovics, Leoni – Karabeljov (Lucas, 81.), Szimovics – Navrátil (Camaj, 75.), Ötvös (Zlicsics, 69.), Bumba – Mesanovic. Vezetőedző: Joao Janeiro

Gólszerző: Bumba (0–1) a 42. percben

A mérkőzés összefoglalója:

17. FORDULÓ

2021. december 19.

KISVÁRDA MASTER GOOD–PUSKÁS AKADÉMIA FC 1–1 (1–1)

Várkerti Stadion, 1890 néző, v.: Berke (Márkus T., Aradi)

KISVÁRDA: Dombó – Hej, Prenga, Csirkovics, Leoni – Melnik, Karabeljov (Camaj, 57.) – Asani (Navráti, 69.), Ötvös, Bumba – Mesanovic. Megbízott vezetőedző: Erős Gábor

PUSKÁS AKADÉMIA: Markek – Favorov, Nunes, Spandler, Szolnoki (Deutsch L., 69.) – Plsek, Van Nieff – Slagveer, Baluta (Kozák, 50.), Komáromi – Corbu. Vezetőedző: Hornyák Zsolt

Gólszerző: Corbu (0–1) a 4., Bumba (11-esből, 1–1) a 28. percben

A mérkőzés összefoglalója:



A borítófotón: A mostani bajnokságban mindkét, a Puskás Akadémia ellen elért gólunkat Claudiu Bumba szerezte

Fotó: Móricz Csaba


next match
Soroksár SC
Kisvárda Master Good
Budapest, XXIII. Ker., Szamosi Mihály Sporttelep
2025-03-16 17:00
Merkantil Bank Liga, 21. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
Kisvárda Master Good
4-0
2-0
FC Ajka
Kisvárda, Várkerti Stadion
2025-03-09 14:00
Merkantil Bank Liga, 20. forduló