Egy gól, de azt mi szereztük

A Hatvan ellen sem szakadt meg NB III-as csapatunk jó sorozata – EDZŐI NYILATKOZATTAL frissítve.
NB III KELETI CSOPORT: 19. FORDULÓ
FC HATVAN–KISVÁRDA MASTER GOOD II 0–1 (0–1)
Hatvan, Népkert Sporttelep, zárt kapuk mögött. V.: Práth.
Hatvan: Halasi - Virág Á., Katona R., Purzsa, Gál M., Bárkányi (Sárközi, 65.), Czibolya, Szabó R. (Bartók, 79.), Lukács (Bogdán, 79.), Karácsony, Simon M. Edző: Gulyás Gábor
Kisvárda II: Odincov – Atamasz, Vass O., Baranyai Á., Sikorszki – Szőr, Lakatos Cs. – Szentes D. (Deniszjuk, 80.), Mihalik (Avetiszjan, 86.), Czérna (Luscsik, 69.) – Himics. Edző: Kocsis János
Gólszerző: Czérna (20.)
Kocsis János: – Azt kaptuk a mérkőzésen, amire számítottunk. Szervezett, motivált ellenféllel találtuk magunkat szemben – nagyon nehéz körülmények között, mély talajú pályán. Az első félidőben taktikusan, fegyelmezetten és a körülménykehez maximálisan alkalmazkodva játszottunk. Szögletszituációból tudatos, nagyon szép gólt szereztünk. Több olyan lehetőségünk is volt, amellyel megnyugtatóbbá tehettük volna a fölényünket. A második félidőben, picit tudat alatt is az eredmény tartására törekedtünk, emiatt sokszor talán túl mélyen is védekeztünk, kapkodóvá váltunk, de a kontrákból meg voltak a lehetőségeink a második gól megszerzésére. Sajnos, ez nem jött össze, emiatt nehéz lett a vége, de az ellenfélnek igazából nagy helyzete nem volt a kapunk előtt. Összegezve: az első félidő jó játék, maximális hozzáállás, a második viszont hatalmas küzdelmet hozott, és óriási akaratunknak köszönhetjük ezt a győzelmet.
_________________________________________________________________________________________________________________________________
Második csapatunk megérkezett Hatvanba.
A bóják a helyükön, hamarosan érkeznek melegíteni játékosaink.
Pár perc és kezdődik a találkozó.
►1. perc: Elkezdődött a mérkőzés, a Kisvárda kezdte a játékot.
►5. perc: Szentes kapott egy labdát Himicstől a saját térfelünkön, és indult meg. Megpróbálta a megindulás végén a kapus mellett is eltolni a labdát, de a hazaiak kapusa számított erre és rávetődött a labdára.
►11. perc: Szabó Roland, a hazaiak csapatkapitánya lőtt kapura egy szabadrúgást 23-ról, de a lövés a kapu mellé ment.
►20. perc: GÓÓÓL!
Atamasz szöglete után Czérna gyönyörű mozdulattal fejelt a kapuba 7 méterről! 0–1.
►28. perc: Lukács passzolt jól Simonnak, aki egyet tolt a labdán és 10 méterről lőtt, de Odincov a röviden állt és magabiztosan kiütötte a próbálkozást.
►43. perc: Atamasz lőtt kapura 20-ról, azonban a lövés fölé ment.
►45. perc: Az első félidő végén a játékvezető nem hosszabbít, lefújta az első játékrészt. A szünetben Czérna góljával egy gólos előnyben vagyunk.
►46. perc: Elkezdődött a második játékrész, melyet a hazaiak kezdtek. Csere egyik oldalon sem történt!
►46. perc: Sikorszki lőtt 22 méterről egy elé pattanó labdát a kapu fölé.
►48. perc: Lukács lőtt 18-ról fölé.
►50. perc: Szentes próbálkozott 18-ról, de a kapus megfogta a lövést.
►51. perc: Himics passzolt laposan Czérna elé, aki 8 méterről a kapusba lőtte a labdát.
►56. perc: Purzsa vállalkozott lövésre 22 méterről, de a kísérlete mellé ment.
►62. perc: Labdaszerzése után Szőr vezette a labdát, majd 20 méterről lőtt, a lövés azonban célt tévesztett és mellé ment.
►65. perc: Változtat a hazai csapat. Bárkányi helyett Sárközi állt be.
►69. perc: Sárga lapot kapott Lakatos, miután Karácsonyt buktatta.
►69. perc: Cseréltünk mi is. Czérna helyén Luscsik folytatja.
►73. perc: Atamasz lecsúszott beadása tréfálta meg majdnem a hazai kapust, de az utolsó pillanatban a kapu fölé tudta ütni a labdát.
►74. perc: Sikorszki készített le egy labdát Szentes elé, aki 20-ról fölé lőtte azt.
►76. perc: Szentes buktatásáért Gál Márk kapott sárga lapos figyelmeztetést.
►78. perc: Himics próbált egyedül kapura törni, ez sikerült is, azonban 18 méterről a kapus kezeibe lőtt.
►79. perc: Kettős csere a hazaiaknál: Lukács és Szabó le, Bogdán és Bartók be.
►80. perc: Mi is változtattunk. Szentes helyett Deniszjuk folytatja a játékot.
►81. perc: Folyamatos reklamálásért Sárközi kapott sárgát.
►86. perc: Újabb csere nálunk: Mihalik helyett Avetiszjan lépett pályára.
►87. perc: Időhúzásért Atamasz kapott sárgát.
►90. perc: A mérkőzés végén a játékvezető 4 percet hosszabbít.
►90. perc: Elkésett belépője után Avetiszian kapott sárga lapot.
►90+2. perc: Szimulálásért Himics kapott sárgát.
►90+4. perc: Purzsa is besárgul, miután csúnyán fölrúgta Lakatost.
►90+5. perc: A játékvezető lefújta a találkozót. Az első félidőben szerzett találattal megnyertük a mérkőzést!

