Egy félidő a pokolban

2023-08-26 23:10:53
Kisvárda FC

Az első játékrészben nem tudtuk megállítani a diósgyőri offenzívát, szünet után pedig nem tudtunk gólt szerezni. HELYSZÍNI BESZÁMOLÓ

„Welcome To Hell”, vagyis „Üdvözlet a pokolban” – hirdeti a diósgyőri stadion vendégöltözője felé vezető folyosón az áthallásos szponzorfelirat. Ami azt illeti, a DVTK Arénában a szurkolók sajátos hangulatot tudnak teremteni, de mivel az első két hazai meccsükön nem tudtak nyerni sem a Puskás Akadémia (0–1) és a Paks (1–1) ellen a hazaiak, pokolnak azért nem lehetett nevezni az amúgy valóban tüzes arénát.

Más kérdés, hogy ezen a szombaton egy félidőn át mi valóban a pokolban érezhettük magunkat.

Csapatunk összeállításan érződött, hogy 4–1-es vereségből érkezett, több helyen is módosultak a szereplők – a kapuba visszakerült Danijel Petkovics, így a pálya jobb oldalán feltűnő Czékes Ádám gyűjtötte a fiatalperceket, a sérülésből felépült Branimir Cipetic is bekerült a csapatba, miként a bal oldalra Enes Alic is, Vida Kristopher pedig beljebb húzódott a középpályára. Bárhogyan is, de nem tudtuk féken tartani a nagy lendülettel kezdő Diósgyőrt, a hazaiak mindkét oldalon többször a kisvárdai védelem mögé kerültek, de eleinte vagy elhibázták helyzeteiket, vagy Petkovics volt résen, egy esetben meg lesállás hiúsította meg a vezető góljukat. Hozzátesszük, a 18. percben ki kellett volna állítani a Vida Kristopher vádlijába csúnyán beletaposó Godfrey Bitok Stephent, de csak sárgát kapott, és még csak a VAR sem elemezte az esetet...

Aztán kijöttünk a szorításból, szögletet végezhettük el – a veszélytelen beívelés után egy perccel viszont mi kaptunk gólt. És ha nem lett volna elég, a hosszabbítás kezdetén újabbat – mindkét akció előtt a szlovén Rudi Pozeg Vancas váratlan megoldása jelentette a kulcsmomentumot.

A szünetben kettőt cseréltünk, az egyik új ember, Milos Szpaszics kétszer is helyzetbe került, majd még a lécet is eltalálta, Jasmin Mesanovic fejesét pedig a kapus védte. Ekkor már mi játszottunk fölényben, de előnye tudatában a Diósgyőr nyilván átadta a területet. Az újabb friss erő, Driton Camaj is meghúzta néhányszor a bal szélt, Rafal Makowskinak is volt veszélyes lövése, vagyis akár ki is egyenlíthettünk volna, A hajrában azonban megint a hazaiak kerekedtek felül, több esélyük nyílt az előnyük növelésére, így a végeredmény igazságosnak mondható.


OTP BANK LIGA: 5. FORDULÓ

DIÓSGYŐRI VTK–KISVÁRDA MASTER GOOD 2–0 (2–0)

Miskolc, DVTK Aréna, 6651 néző, v.: Vad (Szalai D., Rózsa D.)

DVTK: Sentic – Gera D. (Bokros Sz., 76.), Szatmári Cs., Bárdos, Stephen – Holdampf, Klimovics (Acolatse, 62.) – Lukács D. (Jurek, 76.), Vallejo (Bényei Á., 69.), Pozeg Vancas – Edomwonyi (Jurina, 62.). Vezetőedző: Kuznyecov Szergej

KISVÁRDA: Petkovivs – Cipetic, D. Kovacic, Jovicic, Széles, Alic (Ötvös, a szünetben) – Vida K. (Camaj, 66.), Makowski, Lucas (Szőr, 80.) – Czékus (Szpaszics, a szünetben), Mesanovic (Ilievszki, 66.). Megbízott vezetőedző: Gerliczki Máté

Gólszerző: Gera D. (1–0) a 38., Edomwonyi (2–0) a 45. percben


A gólok története

38. perc: Pozeg Vancas a tizenhatoson belülre érve szöktette a balján érkező Klimovicsot, aki az alapvonal közeléből lágyan középre ívelt, a berobbanó Gera Dániel pedig öt méterről nagy erővel a bal felső sarokba fejelte a labdát, 1–0.

45. perc: Holdampf jobbról hosszú indítással hozta játékba a tizenhatos túloldali csücskénél helyezkedő Pozeg Vancast, aki rávezette a labdát Cipeticre, majd a mögötte érkező Stephenhez sarkallta a labdát, a baloldali védő az ötös sarkáról középre gurított, Edomwonyi pedig Széles mögül kibújva, jobbal két méterről a kapu közepébe lőtte a labdát, 2–0.


A borítófotón: A csereként beállt Milos Szpaszicsnak (balra) és Driton Camajnak (jobbra) is akadtak veszélyes megmozdulásai, előbbi a lécet is eltalálta

Fotó: Ombodi Tamás


next match
Paksi FC
Kisvárda Master Good
Paks, Paksi FC Stadion
2024-05-18 17:45
OTP Bank Liga, 33. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
Kisvárda Master Good
4-3
4-0
Mezőkövesd Zsóry FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-05-12 14:15
OTP Bank Liga, 32. forduló