Egy-egy javuló és rossz széria

2023-04-17 20:47:07
Kisvárda FC

Aktuális és örökstatisztikák: Horvát belső védőnk nagy sorozata szakadt meg azzal, hogy sérülés miatt nem játszhatott.

Egy negatív klubrekordot állítottunk be, illetve egy pozitív mutatóban a legjobbunkat teljesítjük éppen 2022-2023-ban.

Előbbiról szólva, hét forduló óta (öt döntetlen, két vereség) nyeretlenek vagyunk, ilyen negatív győzelem nélküli sorozatra újoncévünkben volt csak példa, amikor a 9-15. forduló között nem tudtunk győzni (egy döntetlen, hat vereség), tehát a negatív széria alatt szerzett pontokat illetően nem vagyunk olyan mélyen, mint 2018 őszén.

Ami a pozitívumot illeti, ebben a bajnokságban most először fordult elő, hogy két egymást követő meccsen nem kaptunk gólt (igaz, árnyalja a képet, hogy közben nem is szereztünk), összességében pedig az ötödik meccs volt a mostani, amikor nem rezdült a hálónk. Így aztán 196 percnél tart a kapott gól nélküli szériánk, a szerzett találat nélküli pedig 221-nél, de ebben a bajnokságban volt már ettől eredménytelenebb sorozatunk is, az 343 percig tartott a 6-10. játéknap között.

Dominik Kovacic öles léptékkel haladt a klubrekord felé, már csak három végigjátszott meccsre lett volna szüksége, hogy megdöntse Felipe szériáját, vagyis azt, hogy egykori brazil kapusunk 2018-2019-ben egyvégtében 1800 percet töltött a pályán. A horvát belső védő sérülése azonban közbeszólt, de az ebben a bajnokságban játszott perceket tekintve hárommal még így is megelőzi Hej Viktort.


2022-2023: Kisvárdai leg-, leg- leg-… (27 forduló után)

Legtöbb mérkőzés: Driton Camaj 27, Mario Ilievszki, Hej Viktor, Bohdan Melnik, Jasmin Mesanovic 26-26

Legtöbb játszott perc: Dominik Kovacic 2329, Hej 2326, Hindrich Ottó 2095

Legtöbbször a kezdőcsapat tagja: D. Kovacic, Hej 25-25, Camaj 24

Legtöbb végig játszott meccs: D. Kovacic, Hej 23-23, Hindrich 22

Legtöbbször lecserélve: Camaj 21, Mesanovic, Rafal Makowski 13-13

Legtöbbször becserélve: Ilievszki 19, Vida Kristopher 15, Jaroslav Navrátil 11

Legtöbb meccs sorozatban aktuálisan: Camaj 36 (tavalyról áthozott sorozat), Hej, Mesanovic 14-14

Leghosszabb játszott perc sorozat aktuálisan: Hej 865, Hindrich 379, Alaksandar Jovicic 284

A házi góllövőlista: Makowski 7, Camaj 6, Mesanovic 5, Ilievszki 4, Melnik 3, Navrátil, Ötvös, Milos Szpaszics 2-2, Janisz Karabeljov, Anton Kravcsenko, D. Kovacic 1-1. Öngól: Baráth Botond (Vasas), Varga Bence (Kecskemét), Hegedűs János (Vasas)

Gólpassz: Camaj 8, Jasir Asani, Hej 4-4, Széles Imre Antal, D. Kovacic 3-3, Ilievszki, Makowski, Matheus Leoni, Ötvös, Mesanovic 2-2, Karabeljov, Melnik, Navrátil, Szpaszics 1-1

Kanadai lista (gól+gólpassz): Camaj 14 (6+8), Makowski 9 (7+2), Mesanovic 7 (5+2), Ilievszki 6 (4+2), Melnik 4 (3+1), Ötvös 4 (2+2), D. Kovacic 4 (1+3), Asani 4 (0+4), Hej 4 (0+4), Navrátil 3 (2+1), Szpaszics 3 (2+1), Széles 3 (0+3), Karabeljov 2 (1+1), Leoni 2 (0+2), Kravcsenko 1 (1+0)

Leghosszabb kapott gól nélküli sorozat: 196 (25-27. forduló)

Aktuális kapott gól nélküli sorozat: 196 perc

Leghosszabb szerzett gól nélküli sorozat: 343 perc (6-10. forduló)

Aktuális szerzett gól nélküli sorozat: 221 perc

Sárga lap: Hej 7, Melnik 6, Ötvös 5, D. Kovacic, Camaj, Navrátil, Leoni 4-4, Hindrich 3-3, Karabeljov 3, Ilievszki, Mesanovic 2-2, Lucas, Asani, Ionut-Andrei Peteleu, Milos Vranjanin, Széles, Szpaszics 1-1

Kiállítva: ­D. Kovacic, Ötvös, Karabeljov, Leoni, Enes Alic 1-1


Abszolút rekordok az NB I-ben

Mérkőzések száma: 159

Összesített mérleg: 159 mérkőzés, 58 győzelem, 47 döntetlen, 54 vereség, 195–201-es gólkülönbség, 221 pont, 1,3899 pont/mérkőzés

Összesített hazai mérleg: 78-32-24-22, 106–87, 120, 1,5384 pont/mérkőzés

Összesített idegenbeli mérleg: 81-26-23-32, 89–114, 101, 1,2469 pont/mérkőzés

Legtöbb mérkőzés: Melnik 137

Legtöbb játszott perc: Melnik 11 071

Legtöbbször a kezdőcsapat tagja: Melnik 114

Legtöbb végig játszott meccs: Melnik 98

Legtöbbször lecserélve: Claudiu Bumba 44

Legtöbbször becserélve: Sassá 42

Legtöbb meccs sorozatban: Melnik (2021-2022: 10. forduló-2022-2023: 18. forduló) 42

Leghosszabb játszott perc sorozat: Felipe 1800 (2018-2019: 14-33. forduló)

Legtöbb gól: Bumba 18

Legtöbb gólpassz: Bumba 17

A kanadai lista (gól+gólpassz) éllovasa: Bumba 35 (18+17)

Leghosszabb kapott gól nélküli sorozat: 498 perc (a kapuban Dombó Dávid, 2020-2021: 26-31. forduló)

Leghosszabb szerzett gól nélküli sorozat: 437 perc (2018-2019: 1-5. forduló)

Legtöbb sárga lap: Lucas, Hej 28-28

Legtöbbször kiállítva: Pavlo Lukjancsuk, Cornel Ene, Hej, Ötvös, Leoni 2-2


A borítófotón: Hindrich Ottónak erre a védésére is szüksége volt, hogy egymás követő két neccsen ne kapjunk gólt

Fotó: Móricz Csaba


next match
Kisvárda Master Good
Zalaegerszegi TE FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-03-02 14:30
OTP Bank Liga, 23. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
Tiszakécskei LC
0-3
0-0
Kisvárda Master Good
Tiszakécske, Városi Sportcentrum
2024-02-28 18:00
Mol Magyar Kupa, nyolcaddöntő