Egy álommal kevesebb

2021-04-14 18:13:44
Kisvárda FC

Nem tudtuk átverekedni magunkat az Újpesten, így nem leszünk ott a fináléban.

Hazai pályán játszhattuk a klub történetének első kupaelődöntőjét, ami jó esélyt kínált arra, hogy bejussunk a fináléba is. A gondot az jelentette, hogy a hetek-hómapok óta sérült játékosok mellé a keddi edzésen újabbak estek ki, Ötvös Bence és Herdi Prenga sem tudta vállalni a játékot, így az Újpest elleni meccsre öt mezőnyjátékost tudott a kispadra leültetni Supka Attila vezetőedző, míg a másik oldalon csapatnyi benevezett cserejátékos szerepelt.

Nem ez döntötte el azonban a mérkőzést. Leginkább az, hogy amikor szélnek háttal játszott a Kisvárda, és helyzetei is voltak, azokat nem sikerült kihasználni. Claudiu Bumba az első negyedóra végén a kapussal állt szemben, de még egy cselre vállalkozott, ami nem sikerült. Utána még Fernando Viana, Sassá és Cornel Ene előtt is akadt egy-egy helyzetecske, de gól, sőt kapuralövés nélkül játszotta le a csapat az első félidőt, amely során az Újpest sem veszélyeztetett.

Szünet után ugyan Bumbáé volt az első kaput eltaláló próbálkozás, de az Újpesté az első, és mint utóbb kiderült, egyetlen gól. Giorgi Beridze a két csapat legutóbbi bajnokiján két gólt szerzett, most egy is elég volt, hogy eldöntse a meccs és a döntőbe jutás sorsát. Ment utána előre a Kisvárda, egy alkalommal Filip Pajovics, a vendégek kapusa a tizenhatoson kívül öklözte el a labdát, de a síp néma maradt, más esély meg nem nagyon adódott az egyenlítésre.

Kár érte, egy álommal lettünk szegényebbek. Szerda este nem kisvárdai klubszínekben pompázik majd a Puskás Aréna, hanem lila-fehérben, és nélkülünk rendezik meg a május 3-i kupadöntőt.

Hátha visszajön még egyszer ez az esély...


MAGYAR KUPA: ELŐDÖNTŐ

KISVÁRDA MASTER GOOD–ÚJPEST FC 0–1 (0–0)

Várkerti Stadion, zárt kapuk mögött, v.: Bogár (Szalai B., Márkus T. – Káprály, Solymosi)

KISVÁRDA: Dombó – Hej, Ene, Csirkovics, Leoni – Melnik, Karabeljov – Sassá (Horváth Z., 81.), Bumba, Kovácsréti (Zlicsics, 61.) – Viana (Jelena, 72.). Vezetőedző: Supka Attila

ÚJPEST: Pajovics – Kastrati, Kutrumpisz, Risztevszki – Pauljevics, Mitrovics, Onovo, Antonov – Croizet (Szakály P., 59.) – Tallo (Bacsa, 86.), Beridze. Vezetőedző: Michael Oenning

Gólszerző: Beridze (0–1) az 54. percben


A gól története

54. perc: Tallo indításával Beridze lódult meg a bal oldalon. Az őt megtámadó Ene elesett, így Beridze szabadon vezethette be a labdát a tizenhatoson belülre, ahol 12 méterről jobbal a kapu bal alsó sarkába lőtte a labdát, 0–1.


Következő mérkőzés
Kisvárda Master Good
Debreceni VSC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-03-30 14:30
OTP Bank Liga, 26. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
MTK Budapest
2-1
2-0
Kisvárda Master Good
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion
2024-03-17 17:30
OTP Bank Liga, 25. forduló