Edzőmeccsen továbbra is jól megy

A péntek délutáni kánikulában Diósgyőrben léptünk pályára.
Kihasználva, hogy mindkét csapat hétvégi bajnoki mérkőzését elhalasztották a második fordulóból, pénteken kora délután egymás ellen játszott edzőmeccset a Diósgyőri VTK és a Kisvárda Master Good a miskolci csapat edzőközpontjában. A mérkőzést az első negyedórában szerzett két góllal nyertük meg. Utána adódtak helyzetek mindkét oldalon, de az eredmény már nem változott.
EDZŐMÉRKŐZÉS
DIÓSGYŐRI VTK–KISVÁRDA MASTER GOOD 0–2 (0–2)
Miskolc, DVTK Edzőközpont, zárt kapuk mögött. Vezette: Antal P.
DIÓSGYŐR: Antal B. (Bukrán, a szünetben) – Sesztakov (Vági, a szünetben), Polgár K., Hegedűs J., Memolla – Márkvárt D., Iszlai (Max, 65.) – Hasani, Molnár G. (Rui Pedro, 60.), Grozav – Drazsics (Ivanovszki, 60.)
KISVÁRDA: Dombó (Minca, a szünetben) – Hej, Datkovic (Ene, 62.), Rubus (Kravcsenko, a szünetben), Baranyai Á. – Lucas (Karaszjuk, a szünetben), Szimovics (Melnik, 56.) – Navrátil (Kovácsréti, a szünetben), Zlicsics (Cukalasz, a szünetben), Camaj (Bumba, 60.) – Horváth Z. (Viana, 60.)
Gólszerzők: Camaj (0–1) a 6., Horváth Z. (11-esből, 0–2) a 17. percben.
