Edzőmeccsek a bajnoki folytatásig

2020-05-06 11:12:45
Kisvárda FC

Zárt kapuk mellett lép pályára csapatunk.

Újabb fázisához érkezik csapatunk a bajnoki folytatásra történő felkészülésben, és a csapatszintű edzések után szombaton lejátssza – ebben az időszakban – első edzőmérkőzését is. A Várkerti Stadionban 11 órakor kezdődő összecsapáson a DVSC lesz a vendég. A debreceniek vendégjátékára azért kerülhet sor, mert a két csapat a bajnokságban már mind a három egymás elleni mérkőzését letudta: a Nagyerdei Stadionban augusztus 11-én 4–1-re, március 7-én 1–0-ra nyert a DVSC, a kettő között, november 23-án 1–0-ra győzött hazai pályán a Kisvárda Master Good. A Debrecen május 23-án, a Ferencváros ellen még az első fordulóból elhalasztott idegenbeli mérkőzéssel folytatja a bajnokságot, a mieink május 30-án fogadják majd az Újpestet.

A szombati mérkőzés kétszer hatvan perces lesz, a nyilvánosságtól elzárva, zárt kapuk mögött, az előírások szigorú betartása mellett. A tervek szerint a két csapat a jövő hétvégén a DVSC edzőbázisán, Pallagon játssza le a „visszavágót”.


next match
Békéscsaba 1912 Előre
Kisvárda Master Good
Békéscsaba, Kórház Utcai Stadion
2025-05-04 17:00
Merkantil Bank Liga, 27. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
Kisvárda Master Good
4-3
3-1
Szentlőrinc SE
Kisvárda, Várkerti Stadion
2025-04-27 17:00
Merkantil Bank Liga, 26. forduló