Eddig teljesen hibátlanul
U17-es valamint U19-es csapatunk soron következő bajnoki mérkőzése – BEHARANGOZÓ
A hétvégi utánpótlás mérkőzések sorát a legidősebb szekciós csapataink nyitják, ugyanis a Regionális U17-es és U19-es bajnokság Észak-Kelet csoportjának 5. fordulójában pénteken lépnek pályára futballistáink, előbb 16 órától a 17 év alattiak, ezt követően 18 órától az U19-esek játszák le soron következő bajnoki mérkőzésüket a Balmazújváros otthonában.
U17-es csapatunk hibátlan mérleggel várja a találkozót, ugyanis jelenleg a tabella 2. helyén állnak 9 ponttal, ami három mérkőzésből (a Filo SE elleni mérkőzés más időpontban lesz pótolva) három győzelemből tevődik össze. A VLA-s srácok kapujába még nem találtak be, ugyanis 31 szerzett találatuk mellett 0 kapott gól szerepel a csapat neve mellett. Az Balmazújváros együttese az 5. helyen áll 2 győzelemmel és 2 vereséggel.
„A Balmazújváros ezen a szinten viszonylag erős csapatnak számít. A hazai pálya előnye mellettük szól, de igyekszünk a legjobban felkészíteni a csapatot a mérkőzésre, az eredményes szereplésre. Motiváltan, magabiztosan kell fellépnünk az első perctől kezdve” – adta tájékoztatásul Révész Csaba vezetőedző.
A legidősebb kiemelt szekciós csapatunknál, az U19-eseknél is hasonló az összkép, ők a 3. pozícióban állnak 3/3-as mutatóval, valamint 18 rúgott góllal és 0 bekapott találattal. Aktuális ellenfelük a Balmazújvárosi FC csapata 4 mérkőzésből 3 győzelemmel és 1 vereséggel a tabella 4. helyén szerepelnek.
„Idegenben is győzelmi szándékkal lépünk pályára. Erre okot adhat, hogy a csapat egyre össze szokottabb és látom a srácokon a győzni akarást” – mondta Ádámszki Róbert vezetőedző.