Ebben a bajnokságban harmadszor

2023-03-03 19:23:52
Kisvárda FC

Az első NB I-es meccsünkön is a szombati bajnoki játékvezetője működött közre.

A mostani bajnokságban már a harmadik mérkőzést vezeti csapatunknak, 2023-ban is másodjára találkozunk vele, miután az évnyitó, Paks elleni hazai összecsapáson (2–2) is ő, vagyis Bognár Tamás fújta a sípot. Annak idején, 2018. július 21-én a ma már 44 éves spori vezette az első NB I-es meccsünket (Mol Vidi FC–Kisvárda Master Good 4–0), a mostani lesz a 12. alkalom, hogy az élvonalban játékvezetőként találkozunk vele.

Az első három meccsen veszítettünk, azóta viszont nyolc mérkőzésen veretlenek vagyunk, amikor ő dirigált. Igaz ugyan, hogy legutóbb a Paks elleni 2–2 alkalmával megszakadt a négyes győzelmi sorozatunk az általa vezetett meccseken, de így is öt győzelemnél és három döntetlennél tart ez a széria. Az összesített gólkülönbség a Bognár Tamás által vezetett 11 bajnokin 19–15 a mi szempontunkból, egy tizenegyest ítélt a javunkra (épp a legutóbbi, Paks elleni meccsen), hármat ellenünk (mindjárt az első, majd a legutóbbi, Paks elleni bajnokin is), az első két meccsen rendre kiállított egy-egy játékosunkat (Vári Barnabást a Fehérvár, Sztavrosz Cukalaszt a Mezőkövesd elleni 1–2-es hazai összecsapáson), azóta viszont ez a szám kiegyenlítődött (2–2). A sárga lapból 24 villant a mi, 15 az ellenfelek játékosainak orra előtt.

Ebben a bajnokságban a Fehérvár ellen vezetett még nekünk, azt is a Várkertben, ahol akkor 3–1-re nyertünk. Az eddigi tizenegyből hét meccset hazai pályán fújt nekünk. A 246. NB I-es mérkőzésére készülő, az NB I-es örökrangsorban a 9. helyen álló, 2006 óta az élvonalban tevékenykedő Bognár Tamás a Kecskemétnek 14. alkalommal vezet majd, ezzel a két csapat egymást követi a gyakorisági rangsorában a 16. és a 17. helyen.


OTP BANK LIGA: 22. FORDULÓ

KISVÁRDA MASTER GOOD (3.)–KECSKEMÉTI TE (2.)

Várkerti Stadion, szombat, 14.15

Vezeti: Bognár Tamás (Szert Balázs, Belicza Bence Péter – tartalékjátékvezető: Urbán Eszter)


next match
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Buapest, Groupama Aréna
2024-04-20 17:00
OTP Bank Liga, 29. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
Kisvárda Master Good
4-1
3-1
Újpest FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-04-13 14:30
OTP Bank Liga, 28. forduló