Duplázott a triplázó

2020-09-15 16:27:24
Kisvárda FC

Két fórumon is találni kisvárdai játékosokat a forduló válogatottjaiban.

Ha jó az eredmény, és akadnak jó egyéni teljesítmények, akkor természetes, hogy a forduló válogatottjában is találni kisvárdai neveket. Így volt ez az OTP Bank Liga negyedik (de még csak mindig második teljes) játéknapja után is, amikor a Nemzeti Sport és a csakfoci.hu álomtizenegyébe is került játékosunk.

Egy valaki mindkettőbe. Nem nehéz kitalálni, hogy az újpesti 4–2-es győzelem alkalmával egy gólig és három gólpasszig jutott Claudiu Bumbától van szó. Rajta kívül a Nemzeti Sport válogatottba be középső védőnket, Niko Datkovicot. A NS osztályzatokkal, a csakfoci szövegesen értékel. Az országos sportnapilap Bumba teljesítményét 8-asra (rajta kívül a ferencvárosi Tokmac Nguen és a honvédos Gazdag Dániel érdemelte ki ezt a kalkulust – előbbi lett a forduló játékosa), Datkovicét 7-esre méltatta, míg a csakfoci román játékmesterünk beválogatását ezzel magyarázta: Ő szerzett vezetést a csapatának, miután 14 méterről kilőtte a jobb alsót. Ezt követően sem tudták tartani, amit jól bizonyít, hogy a következő három gólnál ő volt az előkészítő.

A csakfoci.hu válogatottja a 4. fordulóba teljesítményei alapján: Szappanos (Mezőkövesd) – Mezgrani (Bp. Honvéd), Karnyicki (Mezőkövesd), Neszterov (Mezőkövesd), Görgényi (Zalaegerszeg) – Nego (Mol Fehérvár FC), Bumba (Kisvárda Master Good), Gazdag (Bp. Honvéd), Bedi (Zalaegerszeg) – Tokmac (Ferencváros), Boli (Ferencváros).

A Nemzeti Sport által összeállított válogatott, 4. forduló: Szappanos (Mezőkövesd) – Nego (Mol Fehérvár FC), Datkovic (Kisvárda Master Good), Gergényi (Zalaegerszeg) – Gazdag (Bp. Honvéd), Bumba (Kisvárda Master Good) – Ugrai (Bp. Honvéd), Tokmac (Ferencváros), Bedi (Zalaegerszeg) – Perosevic (Újpest), Boli (Ferencváros).

Az InStatnál nincs kisvárdai játékos a forduló válogatottjában. Az egyes kategóriák legjobbjai között Lucas és Fernando Viana neve tűnt fel. Csapatkapitányunk ötödik lett a sikeres passz és a sikeres támadópassz kategóriában is, egyaránt 64-es értékkel. A brazil támadó pedig a harmadik legtöbb (4) szabálytalanságot szenvedte el, igaz, az elkövetett szabálytalanságok terén is „jeleskedett”, ott holtversenyes első lett, öt faulttal.


next match
Budafoki MTE
Kisvárda Master Good
Budafoki MTE Sporttelep (1222 Promontor u. 89.)
2025-02-16 14:00
Merkantil Bank Liga, 17. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
Kisvárda Master Good
0-0
0-0
Vasas FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2025-02-10 20:00
Merkantil Bank Liga, 16. forduló