Döntetlen még nem volt

2022-01-28 10:05:14
Kisvárda FC

Idegenben is volt már sikerélményben részünk a Nagyerdei Stadionban. VIDEÓK

Döntetlen még sosem született a szombaton egymás ellen találkozó felek, a Kisvárda Master Good és a DVSC mérkőzésein. Mondjuk tavaly szeptemberben közel jártunk hozzá, de Zlicsics Lázár 89. percben szerzett gólja megmentette a makulátlan hazai mérlegünket.

Merthogy hazai pályán eddig mindhárom alkalommal legyőztük a Lokit, és idegenben is van egy sikerünk, még 2019 májusából. Érdekes, amikor 2019-2020-ban kiesett a DVSC, akkor hazai pályán mindkétszer legyőzte a Kisvárdát. Kaptunk már ki 3–1-re és 4–1-re is Debrecenben, igaz nyertünk is ellene 3–0-ra meg 3–1-re, így a legutóbbi győzelemnek köszönhetően az összesített gólkülönbség is nekünk kedvez.

Innen folytatjuk!


A DVSC ELLENI MÚLTIDÉZŐ

Az egymás elleni mérleg kisvárdai szempontból az NB I-ben: 7 mérkőzés, 4 győzelem, 3 vereség, 11–10-es gólkülönbség.

Hazai pályán: 3-3-0-0 6–1

Idegenben: 4-1-0-3 5–9

Gólszerzőink: Horváth Z. 3, Grozav 3, Cukalasz, Lukjancsuk, Kravcsenko, Mesanovic, Zlicsics

Legtöbbször pályára lépett a rivális ellen (elöl a várdaiak): Lucas 7, illetve Szécsi M. 7


A DVSC elleni mérkőzéseink


2018-2019

9. FORDULÓ

2018. szeptember 29.

DVSC–KISVÁRDA MASTER GOOD 3–1 (0–1)

Debrecen, Nagyerdei Stadion, 2826 néző, v.: Kassai V. (Albert I., Buzás – Szőts, Urbán E.)

DVSC: Nagy S. – Kusnyír, Pávkovics, Kinyik, Barna Sz. – Varga K., Haris, Csősz (Könyves, a szünetben), Bódi Á. – Szécsi M. (Jovanovic, 76.), Bereczki D. (Takács T., a szünetben). Vezetőedző: Herczeg András

KISVÁRDA: Felipe – Melnik, Ene, Vári B., Anderson Pico – Lucas, Protics – Gosztonyi (Sassá, 61.), Misic (Karaszjuk, 56.), Ilics (Negrut, 76.) – Horváth Z. Vezetőedző: Dajka László

Gólszerző: Horváth Z. (0–1) a 9., Takács T. (1–1) az 55., Barna Sz. (2–1) a 65., Takács T. (3–1) a 84. percben

A mérkőzés összefoglalója:

20. FORDULÓ

2019. február 9.

KISVÁRDA MASTER GOOD–DEBRECENI VSC 3–0 (2–0)

Kisvárda, Várkerti Stadion, 1542 néző, v.: Kassai V. (Bornemissza, Garai – Bogár, Lovas)

KISVÁRDA: Felipe – Lukjancsuk, Kravcsenko, Ene, Vári B. – Lucas, Karaszjuk – Hugo Seco (Ilics, 72.), Cukalasz (Gosztonyi, 78.), Grozav – Horváth Z. (Sassá, 88.). Vezetőedző: Dajka László

DVSC: Kosicky – Bényei (Avdijaj, a szünetben), Pávkovics, Szatmári Cs., Ferenczi J. – Bódi Á. (Kuti, 77.), Kusnyír, Tőzsér, Varga K. – Szécsi M., Takács T. (Damásdi, 58.). Vezetőedző: Herczeg András

Gólszerző: Cukalasz (1–0) a 42., Lukjancsuk (2–0) a 45., Horváth Z. (3–0) az 55. percben

A mérkőzés összefoglalója:

31. FORDULÓ

2019. május 4.

DEBRECENI VSC–KISVÁRDA MASTER GOOD 1–3 (1–0)

Debrecen, Nagyerdei Stadion, 3500 néző, v.: Bogár (Tóth V., Garai – Pintér Cs., Zierkelbach)

DVSC: Nagy S. – Kinyik (Kusnyír, a szünetben), Szatmári Cs., Pávkovics, Ferenczi J. – Tőzsér – Szécsi M., Csősz, Haris (Varga K., 70.), Bódi Á. – Takács T. (Zsóri, a szünetben). Vezetőedző: Herczeg András

KISVÁRDA: Felipe – Melnik, Beriosz, Kravcsenko, Protics – Lucas, Karaszjuk – Gosztonyi (Hugo Seco, 66.), Cukalasz, Grozav (Sassá, 83.) – Ilics (Horváth Z., 62.). Vezetőedző: Dajka László

Gólszerző: Szécsi M. (1–0) a 40., Grozav (11-esből, 1–1) az 55., Grozav (1–2) a 74., Horváth Z. (1–3) a 94. percben

A mérkőzés összefoglalója:

2019-2020

2. FORDULÓ

2019. augusztus 11.

DEBRECENI VSC–KISVÁRDA MASTER GOOD 4–1 (2–1)

Nagyerdei Stadion, 4540 néző, v.: Andó-Szabó (Buzás, Szert – Iványi Z., Erdős)

DVSC: Nagy S. – Kusnyír, Szatmári Cs., Pávkovics, Ferenczi J. – Varga K., Haris, Tőzsér, Trujics (Csősz, 80.) – Garba (Adenji, 87.), Zsóri (Szécsi M., 58.). Vezetőedző: Herczeg András

KISVÁRDA: Minca – Melnik, Beriosz, Kravcsenko, Protics – Hugo Seco (Sassá, 70.), Lucas, Cukalasz (Karaszjuk, 76.), Kovácsréti – Gosztonyi (Tischler, 63.), Grozav. Vezetőedző: Miriuta László

Gólszerző: Szatmári Cs. (1–0) a 13., Varga K. (2–0) a 25., Grozav (2–1) a 27., Garba (3–1) a 63., Pávkovics (4–1) a 94. percben

A mérkőzés összefoglalója:

13. FORDULÓ

2019. november 23.

KISVÁRDA MASTER GOOD–DEBRECENI VSC 1–0 (1–0)

Várkerti Stadion, 2859 néző, v.: Iványi Z. (Albert I., Csatári – Csonka, Lovas)

KISVÁRDA: Felipe – Hej, Kravcsenko, Rubus, Protics (Melnik, 58.) – Lucas, Karaszjuk – Hugo Seco (Kovácsréti, 76.), Bumba (Cukalasz, 26.), Sassá – Grozav. Vezetőedző: Dajka László

DVSC: Kosicky – Kusnyír, Kinyik, Pávkovics, Ferenczi J. – Szécsi M. (Pintér Á., 85.), Haris, Tőzsér, Varga K. (Kundrák, 67.) – Adenji (Trujics, 74.), Garba. Vezetőedző: Herczeg András

Gólszerző: Kravcsenko (1–0) a 13. percben

A mérkőzés összefoglalója:

24. FORDULÓ

2020. március 7.

DEBRECENI VSC–KISVÁRDA MASTER GOOD 1–0 (0–0)

Debrecen, Nagyerdei Stadion, 2850 néző, v.: Berke (Szalai B., Garai – Bogár, Farkas Á.)

DVSC: Kosicky – Bényei, Kinyik, Szatmári Cs., Ferenczi J. – Szabó B. (Kundrák, a szünetben), Haris, Kusnyír, Varga K. – Szécsi M. (Pávkovics, 89.), Garba (Baráth P., 79.). Vezetőedző: Vitelki Zoltán

KISVÁRDA: Dombó – Melnik, Beriosz, Rubus, Protics – Lucas, Karaszjuk – Gosztonyi (Tischler, 75.), Bumba, Grozav (Sassá, a szünetben) – Viana. Vezetőedző: Bódog Tamás

Gólszerző: Varga K. (1–0) az 50. percben

A mérkőzés összefoglalója:

2021-2022

7. FORDULÓ

2021. szeptember 26.

KISVÁRDA MASTER GOOD–DEBRECENI VSC 2–1 (0–1)

Várkerti Stadion, 2980 néző, v.: Bognár T. (Szert B., Király K.)

KISVÁRDA: Dombó – Hej, Prenga, Csirkovics, Leoni – Melnik (Lucas, 77.), Szimovics – Navrátil (Asani, 77.), Ötvös (Zlicsics, 68.), Bumba (Camaj, 84.) – Mesanovic. Vezetőedző: Joao Janeiro

DVSC: Kosicky – Korhut, Baráth P., Deslandes, Ferenczi J. – Varga J., Dzsudzsák – Bévárdi (Soltész, 84.), Ugrai, Sós B. (Szécsi M., 62.) – Bárány (Tischler, 78.). Vezetőedző: Toldi Gábor

Gólszerző: Varga J. (0–1) a 11., Mesanovic (1–1) a 49., Zlicsics (2–1) a 89. percben

A mérkőzés összefoglalója:


Latest match
Kisvárda Master Good
2-1
1-1
Zalaegerszegi TE FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2022-05-15 16:00
OTP Bank Liga, 33. forduló