Döntetlen még nem volt vele

2021-07-31 02:21:39
Kisvárda FC

A szombati lesz az első meccsünk, amelyen bevetik a játékvezetők munkáját segítő videóelemzőrendszert (VAR).

Egy éve ilyenkor még egyetlen meccset sem vezetett nekünk, szombaton viszont már hatodszor működik közre NB I-es csapatunk mérkőzésén Káprály Mihály (borítófotónkon középen), akit tehát tavaly október 3-a óta (amikor először vezetett nekünk a Mezőkövesden 2–1-re megnyert meccsen) gyakorta foglalkoztatnak a mérkőzéseinken.

Amikor nekünk fújt, az ötből az első két mecset nyertük meg (a mezőkövesdi mellett a Paks elleni hazai 3–1 volt a másik), azóta viszont három vereség a mérleg: Fehérváron 0–3, az MTK ellen otthon 0–2, végül Budafokon 0–2. Az összesített gólkülönbség ezeken a meccseken 5–9-ra alakult így.

Az ezeken. mérkőzéseken megítélt kiállításnak és tizenegyesnek kárvallottjai voltunk: Hej Viktornak Fehérváron mutatta fel a piros lapot, az MTK ellen megítélt büntetőt pedig Dombó Dávid kivédte. Játékosainknak öt, az ellenfél sportolóinak 11 sárga lapot mutatott fel ezen fellépések során.

A 30 éves, 17. NB I-es meccsére készülő Káprály Mihály karrierjében szombattól mi leszünk az a csapat, amelynek a legtöbbször vezet meccset – eddig a Mezőkövesddel álltunk holtversenyben. A Fradival eddig kétszer találkozott. Döntetlent még nem játszottunk, amikor ő volt a spori...

Miként csapatunk, úgy számára is ez lesz az első meccs, amelyen használni tudja a videoelemzőrendszert (VAR), ezáltal alapvonali játékvezetők már nem működnek az NB I-es meccseken.


OTP BANK LIGA: 1. FORDULÓ

FERENCVÁROS (előző bajnoki helyezése: 1.)–KISVÁRDA MASTER GOOD (1.)

Groupama Aréna, szombat, 17.45

Vezeti: Káprály Mihály (Márkus Tamás, Horváth Róbert – tartalékjátékvezető: Berke Balázs)


Következő mérkőzés
Kisvárda Master Good
Debreceni VSC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2021-09-26 14:15
OTP Bank Liga, 7. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
Debreceni EAC
0-2
0-0
Kisvárda Master Good
Debrecen, DEAC Sporttelep
2021-09-18 15:00
Mol Magyar Kupa, a legjobb 32 közé jutásért