Dobogóshoz, éllovashoz

2021-04-02 11:19:31
VLA

Az élvonalban szereplő akadémistáink jelentős próbatétel előtt Debrecenben – BEHARANGOZÓ

Mindkét fronton komolynak ígérkező erőpróba vár az élvonalban szereplő akadémiai korosztályainkra. A Várda LA szombaton Debrecenbe látogat, ahol az éllovas (U14) és a harmadik helyen álló (U15) DVSC-DLA vár az egyaránt tizedik helyen álló kisvárdaiakra.

A nagyobbak októberi, egymás elleni összecsapása 2–2-es döntetlent hozott, ami úgy alakult ki, hogy kétszer is a mieink egyenlítettek. Erre a fél tartásra a szombati összecsapáson is szüksége lesz a csapatnak.

„Míg ellenfelünk folyamatosan játszott az utóbbi hetekben, ráadásul eredményesen, addig nekünk sorra maradtak el a meccseink – vezette fel a mondandóját Szabó Balázs, U15-öseink edzője. – Jól összerakott, nagyszerűen kontrázó csapatról van szó, amelyet edzőmeccsen sikerült legyőznünk, de ez semmit nem jelent. A lényeg az lenne, hogy a jó formánkat meccsek nélkül is meg kellett őriznünk, bízom benne, hogy a fiúk kellően éhesek lesznek a játékra és a győzelemre is. Külön öröm, hogy mindenkinek megjött végre a játékengedélye, így tovább erősödhet a csapaton belüli konkurencia.”

Az U14-eseknél az ősszel a DVSC-DLA 3–0-ra nyert Kisvárdán, így lenne miért visszavágni. Kérdés, mindez mennyire reális elvárás.

„A Debrecen nem véletlenül vezeti a tabellát, jó csapat, jó játékosokkal – állapította meg Márton István, a VLA U14-es legénységének edzője. – Azt viszont részünkről megígérhetem, hogy nagyon motivált csapat fog pályára lépni a minél jobb eredmény elérése érdekében. Bár lesznek hiányzóink, a játékosaink edzésmunkája és elszántsága bizakodásra ad okot.”


A mérkőzéseket a DLA pallagi edzőközpontjában rendezik – továbbra is zárt kapuk mögött.


A fotón: U14-eseink keményen készültek a DVSC-DLA elleni meccsre

A borítófotón: A VLA U15-ös legénysége is elszántan gyakorolt


MLSZ ORSZÁGOS U15, 22. FORDULÓ

Szombat, 12.00: DVSC-DLA (3.)–Várda LA (10.)


MLSZ ORSZÁGOS U14, 22. FORDULÓ

Szombat, 10.00: DVSC-DLA (1.)–Várda LA (10.)


Következő mérkőzés
Kisvárda Master Good
Debreceni VSC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-03-30 14:30
OTP Bank Liga, 26. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
MTK Budapest
2-1
2-0
Kisvárda Master Good
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion
2024-03-17 17:30
OTP Bank Liga, 25. forduló