Decemberre is maradtak meccsek
Csonka program – csak három korosztályos csapatunk lép pályára a hétvégén. BEHARANGOZÓ
Miután a Várda LA u15-ös csapata már befejezte őszi programját, az U14-esek a hazai rendezésű Szomszédvár-kupán szerepelnek, az U13-asok és az U12-esek egri mérkőzését a hazaiak kérésére elhalasztották, ezért decemberre fordulva csonka lesz korosztályos csapataink hétvégi bajnoki menetrendje.
MLSZ ORSZÁGOS U19 KIEMELT CSOPORT, 11. FORDULÓ
Szombat, 14.00: Ferencváros (2.)–Várda LA (7.)
Csernijenko Ruszlan, a VLA edzője: – Erős csapat a Ferencváros, nem véletlenül áll a második helyen, miközben kevés gólt kap és sokat szerez. Szeretnénk eredményesen lezárni a bajnokság idei részét., ehhez egyénileg és csapatszinten is kiemelkedő teljesítményre lesz szükség, és arra, hogy jól tudjunk sáfárkodni az ellenfél kapuja előtt az előttünk adódó gólszerzési lehetőségekkel.
MLSZ ORSZÁGOS U17 KIEMELT, 10. FORDULÓ
Szombat, 14.00: Várda LA (7.)–MTK Budapest (4.)
Belényesi Miklós, a VLA edzője: – Hazai pályán ez lesz az utolsó bajnokink, mindenképpen győzelemmel szeretnénk zárni. Nagyon nehéz mérkőzésre számítunk, mivel nagyon jó csapat az MTK, de tudjuk, mi kell ahhoz, hogy sikeresek legyünk. Sérülés és eltiltott is van, ezért nem mindenkire számíthat a szakmai stáb.
MLSZ ORSZÁGOS U16 KIEMELT, 11. FORDULÓ
Szombat, 13.00: Diósgyőri VTK (7.)–Várda LA (6.)
Márton István, a VLA edzője: – Sajnos a kupameccsen megsérült játékosokat és a betegeket nélkülöznünk kell, de szeretnénk szépen zárni az őszi szezont. Köszönjük a segítséget az U15-ös csapatnak, az ő játékosaikkal kiegészülve bízunk benne, hogy ez sikerülni is fog.
A borítófotón: U17-es csapatunk szépen búcsúzna a hazai pályától