Debrecenben vendégeskedik az U17

2021-09-04 10:27:46
VLA

A DEAC ellen vívja első idegenbeli bajnokiját Révész Csaba együttese–BEHARANGOZÓ

Vasárnap 10 órától Debrecenben lép pályára akadémiánk U17-es csapata, ugyanis a Regionális U17-es bajnokság Észak-Kelet csoportjának második fordulójában DEAC–Várda LA mérkőzést rendeznek. A tavalyi szezon első két helyezett együttese néz majd farkasszemet egymással, az előző kiírás eredményeiből kiindulva bizakodhatunk, hiszen két mérkőzésből két győzelemmel zártuk az előző bajnokság egymás elleni mérkőzéseit. Az első forduló akadályait mindkét együttes sikerrel vette, a DEAC csapata idegenben győzte le a Filo SE csapatát, a mieink hazai környezetben magabiztosan győzték le a Sényőt.

„A tavalyi második helyezett ellen játszunk. Az előző kiírásban is jó mérkőzéseket vívtunk egymás ellen. A DEAC mivel 2005-ös születésű játékosokból állt, így idén a keretük jelentős mértékben nem változott, ezért úgy gondolom, hogy jó mérkőzést fogunk játszani és mindenképpen nyerni szeretnénk!”– nyilatkozta a mérkőzést megelőzően Révész Csaba vezetőedző.


Regionális U17 Észak-Kelet, 2. forduló:

DEAC (4.)–Várda LA (3.)

Vasárnap, 10.00


next match
Kisvárda Master Good
Paksi FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2023-01-28 17:00
OTP Bank Liga, 17. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
Mol Fehérvár FC
4-1
2-0
Kisvárda Master Good
Székesfehérvár, Mol Aréna Sóstó
2022-11-13 13:30
OTP Bank Liga, 16. forduló