Csokit nyert a Voji-Pupi duó

2018-10-29 18:38:10
VLA

Utánpótláshíradó: Fölényes győzelmekből most sem volt hiány, a VLA U14-es csapatában Puporka Dávid egymaga tíz találatig jutott.

MLSZ U19 III. osztály Észak-Kelet, 10. forduló

Várda LA–Filo SE 4–1 (2–0)

VLA: Révész D. (Odyntsov) – Yavoriv, Gulyás B., Bálint N., Lusánszki, Khimich, Kolozsi (Szaharda), Szopkó (Révész Bálint), Dibáczi (Gyüre T.), Barta Á. (Országos), Severnyov.

Gól: Khimich 2, Severnyov, Gyüre T.

Korolovszky György edző: – Ebben a korosztályban számunkra továbbra is az az elsődleges, hogy olyan játékosokat neveljünk, akik már a megyei bajnokságban szereplő felnőttcsapatban is szóhoz juthatnak, illetve esélyük lehet az első csapathoz kerülni. Az ő fejlődésük számunkra az elsődleges, ugyanakkor a csapat meg is valósította mindazt, amit kértünk tőle. Három hónapot vártunk kapusunk, Artem Odyntsov játékengedélyére, most mutatkozott be, kettő egynél összehozott egy tizenegyest, amit aztán ki is védett. Ez volt a meccs fordulópontja, utána egyértelműen felülkerekedtünk.


MLSZ U17 III. osztály Észak-Kelet, 10. forduló

Várda LA–Filo SE 17–1 (8–0)

VLA: Kerekes D. – Czene Z. (Miczák), Csontos, Szántó L. (Kalii), Bíró R., Vass B., Koszta Z. (Riznychenko), Illés G., Szabó V. (Martynuzzi), Domokos M. (Újvári), Ivancho (Czérna). Edző: Deák Béla.

Gól: Illés G. 6, Koszta Z. 2, Szabó V. 2, Ivancho, Vass B., Domokos M., Szántó L., Riznychenko, Martynuzzi, Újvári.


MLSZ U15 II. osztály, Észak-Kelet, 10. forduló

Várda LA–Puskás Partner Nagyecsed elmaradt


MLSZ U14 II. osztály, Észak-Kelet, 10. forduló

Várda LA–Puskás Partner Nagyecsed 24–0 (10–0)

VLA: Gáncsos (Gyüre K.) – Vojtko, Babych, Lukecha (Bíró B.), Napulda (Széll), Puporka, Ténai, Jávor (Szilágyi B.), Juhász D. (Kovalchyn), Kosovshchuk (Grunda), Jóbi (Popovych).

Gól: Puporka 10, Vojtko 4, Kosovshchuk 2, Babych 2, Grunda 2, Napuda, Jávor, Szilágyi B., Széll.

Kovács János edző: – Viharos időben viharos eredményt értünk el. Nem nagyon lehet értékelni a mérkőzés huszonöt percét, mert az ellenfél már semmilyen ellenállást nem akart tanúsítani. Cseréink gólokat rúgtak, a Voji-Pupi duó csokit nyert.


U13 I. osztály, Észak-Kelet, 1. forduló

Várda LA–Tarpa SC 6–1 (2–0)

VLA: Révész Barnabás – Juhász D., Veress M., Rózsa S., Kovács K. – Racskó, Dócs, Babják – Scsadej, Gégény, Kereszti. Csereként lépett pályára: Kőrizs Á., Kozyk, Béres, Kovács M.

Gól: Babják 2, Veress, Scsadej, Kovács M., Gégény.

Oláh Dávid vezetőedző: – Magabiztosan, helyenként jó játékkal újra győzelmet arattunk. Tetszett a játékosok hozzáállása nem csak a pályán, hanem az öltözőben is…


U13 I. osztály, Észak-Kelet, 9. forduló

DVSC-DLA–Várda LA 2–4 (1–1)

VLA: Révész Barnabás – Juhász D., Veress M., Rózsa S., Kovács K. – Racskó, Dócs, Babják – Scsadej, Gégény, Kereszti. Csereként lépett pályára: Kőrizs Á., Kozyk, Béres, Kovács M.

Gól: Kereszti, Racskó, Dócs, Kozyk.

Oláh Dávid vezetőedző: – Az első félidőben nem sikerült a ziccereinket értékesíteni, így megnehezítettük a dolgunkat, és nagyot kellett küzdeni a három pontért. Gratulálok a srácoknak, hiszen kétszer is vezetett az ellenfél, de innen is visszahozták a mérkőzést és megérdemelt győzelmet arattak.


U12 I. osztály, Észak-Kelet, 1. forduló

Várda LA–Tarpa SC 2–0 (2–0)

VLA: Tóth M. – Badari, Gergely B., Kozma Zs. – Kertész P., Barati – Szikszaj, Kancsíj, Tercza. Csereként lépett pályára: Ablonczy, Buda, Bíró B., Balogh B., Laczai

Gól: Buda, Tercza.

Czene Csaba: – Furcsa mérkőzés volt. Az ellenfelünk a saját büntetőterületén védekezett az egész mérkőzés alatt. Mi kapkodva, türelmetlenül, pontatlanul játszottunk. Meg kell tanulnunk, hogyan lehet játszani, ilyen defenzív csapatok ellen is!


U12 I. osztály, Észak-Kelet, 9. forduló

DVSC-DLA–Várda LA 1–2 (1–0)

VLA: Tóth M. – Badari, Gergely B., Kozma Zs. – Barati, Kertész P., Tercza – Szikszaj, Kancsíj. Csereként lépett pályára: Buda, Ablonczy, Bíró B., Balogh B., Laczai.

Gól: Kancsíj, Tercza

Czene Csaba edző: – Kiváló csapat ellen, nagyon fegyelmezetten, óriási akarattal, a második félidőben jó játékkal nyertünk. Minden játékosom óriási dicséretet érdemel!


U13-as és U12-es csapatunk kedden újra pályára lép, ellenfelük az Eger lesz a Várkertben. Az U12-esek meccse 11 órakor, az U13-asoké 12.30-kor kezdődik.


A fotón: Az U15-ös csapatunk tagjai újra kitettek magukért

Fotó: Nyulak Nikoletta


next match
Kisvárda Master Good
Szentlőrinc SE
Kisvárda, Várkerti Stadion
2025-04-27 17:00
Merkantil Bank Liga, 26. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
Gyirmót FC Győr
1-1
1-1
Kisvárda Master Good
Győr, Alcufer Stadion
2025-04-20 17:00
Merkantil Bank Liga, 25. forduló