Csillagos ötös

2021-02-03 15:04:36
VLA

A Várda LA U14-es csapatának idei első győzelméből alaposan kivette a részét Kun Ákos.

Novemberben csak az U15-ösök játszották le a paksi mérkőzésüket az I. osztályú korosztályos bajnokságban, a velük párhuzamosan versenyző U14-es akadémiai csapatunk fellépése a koronavírus miatt már elmaradt. A két és fél hónapos különbséggel játszott paksi mérkőzések emlékezetesre sikeredtek, hiszen novemberben a nagyobbak 3–0-s hátrányból egyenlítettek 3–3-ra, a szerdai matinén pedig 6–1-re győzött a VLA U14, amelynek soraiban Kun Ákos egymaga öt gólt szerzett.

„Bajnoki mérkőzésen öt gólig még nem jutottam, úgyhogy tényleg rendkívüli számomra ez a nap – mondta a hazafelé után megszólaltatott Kun Ákos. – A korai kezdés miatt már kedden Paksra utaztunk, szeretem is, amikor kétnaposak a túráink. De nem arról volt szó, hogy úgy keltem fel reggel, itt bizony ma öt gólt szerzek. Fontos volt, hogy jól kezdtem a meccset, az első helyzetemből gólt szereztem, és utána sem tudtam hibázni. Ez egy ilyen nap volt, minden sikerült. Annak is örülök, hogy gólpasszra is futotta az erőmből, a hatodik gólunkat az én beadásom előzte meg. Hogy melyik gólom tetszett a legjobban? Talán az utolsó, amikor Barati Lőrinc átadását értékesítettem. Úgy érkeztünk Paksra, hogy mindenképpen pontot szerzünk, de joggal gondoltuk azt, hogy a bajnokság 2020-as szakaszát öt győzelemmel záró riválisunk otthonában nehezebb dolgunk lesz. De cseppet sem bánjuk, hogy így alakult.”

Kun Ákos vajai lakos, onnan ingázik napi szinten Kisvárdára. A helyzet az ősztől változhat, hiszen reményei szerint a kisvárdai Bessenyei György Gimnáziumban folytatja tanulmányait. Célja elsődlegesen az, hogy NB I-es futballista váljon belőle, ha lehet, akkor Kisvárdán. A játékos a paksi ötössel 11-re növelte bajnokságbeli góljai számát, amivel toronymagasan vezeti a házi rangsort, és az összesített góllövőlistán is dobogós.

A hetedik helyen álló riválisát felülmúló VLA U14 ezzel a győzelemmel megszilárdította 12. helyét a tabellán, legközelebb február 13-án lép pályára, amikor a Kecskemét TE LA-t látja vendégül.


A borítófotón: Kun Ákost ezen a napon nem lehetett megállítani


Latest match
Kisvárda Master Good
2-1
1-1
Zalaegerszegi TE FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2022-05-15 16:00
OTP Bank Liga, 33. forduló