„Csakis együtt leszünk képesek nyerni”

2021-07-15 20:32:14
Kisvárda FC

Vezetőedzőnkkel nemcsak a csütörtöki meccset, hanem az egész edzőtábort értékeltük.

Nemcsak azért minden jó, mert a Maccabi Petah Tihva elleni csütörtök esti győzelemmel (3–2) tényleg jó lett a vége, hanem azért is, mert NB I-es csapatunk valóban nagyszerű körülmények között edzőtáborozhatott, és remek ellenfelekkel játszhatott. Még mielőtt megvontuk volna az edzőtáborozás összmérlegét, Joao Janeiro előbb a táborzáró mérkőzésről beszélt.

„Természetesen elégedett vagyok a mostani mérkőzésen látottakkal – kezdte vezetőedzőnk. – Amikor egy csapat kétgólos hátrányból fordítva nyer három kettőre, akkor az edzője nem lehet elégedetlen. A kapott gólok miatt persze megint nem vagyok boldog, főleg, hogy azokat szöglet- és szabadrúgás után kaptuk. Ezeket elemezni fogjuk. De a futball ilyen, a legfontosabb számunkra ebben a pillanatban a játékosok mentalitása, hogy kettő nullás hátrányból is talpra álltunk. Nem engedtünk a szintünkből, ennek jutalmaként három gólt tudtunk szerezni a második félidőben. Hozzáteszem, már szünet előtt is megvoltak a lehetőségeink, annak ellenére, hogy az ellenfél vezetett, nem mi voltunk a rosszabbul játszó csapat.”

Alakulatunk ezzel az edzőtáborozással túljutott a felkészülés legmagvasabb részén. Az edzések mellett három gyakorlómérkőzés szerepelt a program, ezek az alábbi eredményeket hozták: Arges Pitesti (a román I. osztály legutóbbi 8. helyezettje) 2–2, FC Rosztov (orosz élvonal 9. helyezett) 2–1 és Maccabi Petah Tihva (izraeli I. osztály 5. hely) 3–2.

„Az edzőtáborozás megítélése pozitív, két győzelmet és egy döntetlent értünk el, ezek az eredmények jót tesznek a mentalitásnak – összegzett Joao Janeiro. – Fejlődött a csapat, ez normális ilyenkor, mégis boldog vagyok, hogy ez megtörtént. Valamennyi játékos kapott lehetőséget a mérkőzéseken, miközben kemény munkát is végeztünk és a meccsek is gondoskodtak a terhelésről. Ne feledjük, olyan csapatokkal találkoztunk, amelyek nagyobb költségvetésből gazdálkodhatnak, mint mi, ezt mi tiszteltük is, de a szellemiségünk és a kreativitásunk lehetővé tette, hogy ezeket az ellenfeleket legyőzzük. Az is látszott, hogy együtt alkotunk igazán jó csapatot, csakis együtt leszünk képesek nyerni.”

A csapat ezzel az edzőtáborozás érdemi részét lezárta, a pénteki hazautazást követően hétfőn már Kisvárdán lesz tréning.


Következő mérkőzés
Kisvárda Master Good
Debreceni VSC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-03-30 14:30
OTP Bank Liga, 26. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
MTK Budapest
2-1
2-0
Kisvárda Master Good
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion
2024-03-17 17:30
OTP Bank Liga, 25. forduló