Csak hátul voltunk gólerősek

2019-08-11 20:28:23
Kisvárda FC

Gólnélküli állásnál és 2–1-nél is kimaradtak a kisvárdai helyzetek, így vereség lett a vége.

Úgy indult rosszul a meccs, hogy akár jól is kezdődhetett volna. A Debrecen számára bemutatkozó, a kisvárdaiaknak már a szezon második bajnokiján a vendégek játékosáé, Gosztonyi Andrásé volt az első ziccer, ám helyzeti előnyét nem tudta gólra váltani az ötödik percben, az elé visszapattanó labdából leadott lövését pedig védte Nagy Sándor.

Azt pedig mindenki tudja, aki futballügyekben jártas e hazában, hogy a DVSC szöglet- és szabadrúgásai életveszélyesek. Erre 25 perc játék után milyen szituációkból szerzett gólokkal vezetett 2–0-ra a Debrecen? Igen, szögletből és szabadrúgásból...

Mondjuk, azt még most sem értjük, hogy a második előtt mire kapott ítéletet a rengeteg szabálytalanságot látó, azokat gyakran sárga lappal is megtorló játékvezető, de attól még kiderült: a Debrecennek Bódi Ádám hiányában és Tőzsér Dániel mellett is van remek szabadrúgásrúgója – ezúttal Varga Kevin tekert mintaszerűen a jobb felső sarokba. Azt megelőzően az első gól elkerülhető lett volna, ha áll kisvárdai játékos a tizenhatos vonalánál, ahova gond nélkül be tudták ívelni szögletből a labdát.

Az ivószünet után gyorsan jött a kisvárdai szépítés, Kovácsréti Márk egyéni alakítás után Gheorghe Grozavval rúgatott gólt. A szépítés felhozta a vendégeket, egyértelműen a Kisvárda dominált, és további gólokat érhetett volna el: Lucas kiugratásával Grozav tört egyedül a kapura, de nem tudta lövéssel befejezni az akciót, a szintén ziccerbe kerülő Bohdan Melnik pedig labdával együtt átbukfencezett a kapuson.

A második félidőt is a Várda kezdte jobban, Hugo Seco oldalán futott néhány veszélyes akció, de Kovácsréti és Grozav is aktív volt. Az egyenlítés sem volt messze, de a szöglet után Zsóri Dánielről a saját kapuja felé veszélyesen pattanó labda végül centikkel elkerülte a kapu bal oldalát. Közel voltunk a 2–2-höz, mégis 3–1 lett belőle: addig-addig nem sikerült felszabadítani, míg Mihai Minca mellett becsorgott a labda a rövid sarokba.

A meccs ezzel eldőlt, de a szépítésre még volt lehetőség: Tischler Patrik fejesét a kapus védte, Anton Kravcsenko bólintása pedig a lécen csattant. Hogy a két csapat harmadik debreceni mérkőzése már ne 3–1-es (avagy 1–3-as) végeredményt hozzon, arról a hosszabbítás utolsó percében egy újabb védelmi rövidzárlat gondoskodott, hozzásegítve a másik debreceni belső védőt, Pávkovics Bencét is a gólhoz.

Hülyén hangzana, ha azt írnánk, hogy ennyi nem volt közte, hiszen volt, és éppen 4–1 lett a vége. Abban viszont megegyezhetünk, hogy a játék képe alapján túlzó végeredmény született, amihez az kellett, hogy a várdai csapat hátul legyen gólerős, nem pedig elől, ahol számos gólszerzési lehetőséget hagyott parlagon.


OTP BANK LIGA: 2. FORDULÓ

DEBRECENI VSC–KISVÁRDA MASTER GOOD 4–1 (2–1)

Nagyerdei Stadion, 4540 néző, v.: Andó-Szabó (Buzás, Szert – Iványi Z., Erdős)

DVSC: Nagy S. – Kusnyír, Szatmári Cs., Pávkovics, Ferenczi J. – Varga K., Haris, Tőzsér, Trujics (Csősz, 80.) – Garba (Adenji, 87.), Zsóri (Szécsi M., 58.). Vezetőedző: Herczeg András

KISVÁRDA: Minca – Melnik, Beriosz, Kravcsenko, Protics – Hugo Seco (Sassá, 70.), Lucas, Cukalasz (Karaszjuk, 76.), Kovácsréti – Gosztonyi (Tischler, 63.), Grozav. Vezetőedző: Miriuta László

Gólszerző: Szatmári Cs. (1–0) a 13., Varga K. (2–0) a 25., Grozav (2–1) a 27., Garba (3–1) a 63., Pávkovics (4–1) a 94. percben

A gólok története

13. perc: Tőzsér jobboldali szögletből ívelt a tizenhatos előterébe, ahol Ferenczi János balról, 22 méterről, ballal kapásból a kapu elé lőtte a labdát. Beriosz nem tudott felszabadítani, így Szatmári Csaba elé pattant a labda, ő pedig az ötös vonaláról ballal a jobb alsó sarokba lőtt, 1–0.

25. perc: Szabadrúgáshoz jutott a DVSC Minca kapujától 23 méterre, kissé balról. A labda mögé álló Varga Kevin remek mozdulattal csavart jobbal a jobb felső sarokba, 2–0.

27. perc: Kovácsréti a bal oldalon tört be a tizenhatoson belülre, megforgatta Kusnyírt, majd középre gurított, az érkező Grozav pedig 10 méterről jobbal a kapu bal oldalába lőtte a labdát, 2–1.

63. perc: Haris indításából Szécsi gurított jobbról középre, a védőket megelőző Garba pedig úgy lőtt három méterről ballal a bal alsó sarokba, hogy a labda Minca lábát is érintette, 3–1.

94. perc: Tőzsér baloldali szöglete után Pávkovics 10 méterről úgy fejelt a kapu bal oldalába, hogy a labda a földről pattant a hálóba, 4–1.


Fotó: nso.hu


Következő mérkőzés
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Buapest, Groupama Aréna
2024-04-20 17:00
OTP Bank Liga, 29. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
Kisvárda Master Good
4-1
3-1
Újpest FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-04-13 14:30
OTP Bank Liga, 28. forduló