Bentmaradtunk!

2021-04-20 17:20:36
Kisvárda FC

A pályán elért eredmények alapján a nyáron megkezdhetjük negyedik évünket az élvonalban.

Azzal, hogy az OTP Bank Liga 30. fordulójának keddi nyitómeccsén, a Zalaegerszegi TE FC–Budafoki MTE (5–0) összecsapáson a vendég budafokiak nem tudtak nyerni, eldőlt, hogy csapatunk, a Kisvárda Master Good matematikailag is bent marad az élvonalban! Az eddigi két élvonalbeli évünkben rendre az utolsó fordulóig kellett várni ennek beteljesülésére, most viszont már három játéknappal és négy pályára lépéssel (hiszen csapatunk szerdán 15.15-től jétszik az MTK vendégeként) a zárás előtt megvalósult a minimális célkitűzés. Ez azt jelenti, hogy csapatunk 2021-2022-ben a negyedik évét kezdheti meg a legfelsőbb osztályban.

Célokban a hátralévő négy meccsre sincs hiány, hiszen reálisan a negyedik-tizedik hely között végez majd csapatunk, amely természetesen szeretne minél jobb pozícióban zárni. Eddig voltunk kilencedikek (2018-2019) és nyolcadikok (2019-2020), az ezektől jobb szereplés klubrekordot jelentene ugyebár.


Következő mérkőzés
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Buapest, Groupama Aréna
2024-04-20 17:00
OTP Bank Liga, 29. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
Kisvárda Master Good
4-1
3-1
Újpest FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-04-13 14:30
OTP Bank Liga, 28. forduló