Bajnoki gól és pont nélkül

Múltidéző: A Fradi ellen ebben a naptári évben már negyedszer játszunk – VIDEÓK
Az utóbbi szűk két évben a legtöbb tétmérkőzést a Ferencváros ellen játszotta csapatunk, mivel a Magyar Kupa legutóbbi két kiírásában és a tavalyi bajnokságban is találkoztunk a rekordbajnokkal és rekordkupagyőztessel – 2017. október 24-e óta háromszor-háromszor. Összeállításunkban ezekre a mérkőzésekre tekintünk vissza – videós összefoglaló segítségével is
Míg a kupában a 2017-es, még NB II-esként kiharcolt továbbjutással (az akkori háromszoros címvédőt ejtettük ki) és a februári nyolcaddöntő visszavágóján elért döntetlennel jutott is sikerélményhez csapatunk, a bajnokikon nem termett babér a Fradi ellen. A két hazai és az egy idegenbeli meccsen sem sikerült pontot és gólt sem szerezni.
Ezzel együtt nem állíthatjuk, hogy ne lennének szép emlékeink a zöld-fehérekről, hiszen ellenük játszhattuk a tavaly augusztusi várkerti stadionavató meccset, otthon rendszeresen telt ház előtt szerepeltünk ellene, és az unokatestvérek, Lucas és Leandro párharca is üde színfoltját jelentik ennek az összecsapásnak. Ez utóbbi akár vasárnap is megismétlődhet.
A Ferencváros elleni eddigi mérlegünk az NB I-ben: 3 mérkőzés, 3 vereség, 0–5-ös gólkülönbség
Hazai pályán: 2-0-0-2, 0–3
Idegenben: 1-0-0-1, 0–2
Gólszerzőnk: –
Legtöbbször pályára lépett a rivális ellen (elöl a várdaiak): Felipe, Beriosz, Lucas, Karaszjuk, Sassá, Gosztonyi, Horváth Z. 3-3, illetve Dibusz, Lovrencsics G., Blazic, Heister, Gorriarán, Lanzafame 3-3
A Ferencváros elleni eddigi mérkőzéseink az OTP Bank Ligában
2018-2019
4. FORDULÓ
2018. augusztus 11.
KISVÁRDA MASTER GOOD–FERENCVÁROS 0–2 (0–1)
Kisvárda, 3300 néző, v.: Pintér Cs. (Berettyán, Varga Zs. – Németh Á., Urbán E.)
KISVÁRDA: Felipe – Parcvanija, Ene, Beriosz, Vári B. (Anderson Pico, 78.) – Lucas – Hej, Karaszjuk (Sassá, 64.), Mitosevics, Gosztonyi (Horváth Z., 71.) – Sinder. Megbízott edző: Kocsis János
FERENCVÁROS: Dibusz – Lovrencsics G., Botka, Blazic, Heister – Gorriarán, Leandro (E. Rodríguez, 80.) – Varga R. (Böde, a szünetben), Bőle (Szpirovszki, 73.), Petrjak – Lanzafame. Vezetőedző: Thomas Doll
Gólszerző: Leandro (0–1) az 55., Lanzafame (11-esből, 0–2) a 75. percben. Kiállítva: Sinder a 33., Beriosz a 83. percben.
A mérkőzés összefoglalója:
15. FORDULÓ
2018. november 24.
FERENCVÁROS–KISVÁRDA MASTER GOOD 2–0 (2–0)
Üllői út, 7543 néző, v.: Vad (Huszár, Bornemissza – Farkas Á., Radványi)
FERENCVÁROS: Dibusz – Lovrencsics G., Blazic, Frimpong, Heister – Sigér D., Leandro (E. Rodríguez, 75.)– Varga R., Gorriarán (Bőle, 83.), Petrjak – Lanzafame (Böde, 78.). Vezetőedző: Szerhij Rebrov
KISVÁRDA: Felipe – Lukjancsuk, Beriosz, Ene, Vári B. – Lucas, Mitosevics (Karaszjuk, a szünetben) – Gosztonyi, Milevszkij, Sassá (Ilics, 76.) – Negrut (Horváth Z., 64.). Vezetőedző: Dajka László
Gólszerző: Frimpong (1–0) a 21., Blazic (2–0) a 33. percben
A mérkőzés összefoglalója:
26. FORDULÓ
2019. március 30.
KISVÁRDA MASTER GOOD–FERENCVÁROS 0–1 (0–0)
Várkerti Stadion, 3331 néző, v.: Iványi Z. (Medovarszki J., Szalai D. – Lovas, Ducsai)
KISVÁRDA: Felipe – Lukjancsuk, Beriosz, Kravcsenko, Protics – Karaszjuk (Horváth Z., 84.), Lucas – Ilics, Cukalasz, Hugo Seco (Sassá, 73.) – Gosztonyi (Melnik, 66.). Vezetőedző: Dajka László
FERENCVÁROS: Dibusz – Lovrencsics G., Blazic (Frimpong, 33.), Dvali, Heister – Haratin – Isael, Sigér D. (Nguen, 75.), Gorriarán, Petrjak – Szihnyevics (Lanzafame, 64.). Vezetőedző: Szerhij Rebrov
Gólszerző: Szihnyevics (0–1) a 47. percben. Kiállítva: Lukjancsuk a 60. percben
A mérkőzés összefoglalója:
A Ferencváros elleni eddigi mérlegünk a Magyar Kupában: 3 mérkőzés, 1 győzelem, 1 döntetlen, 1 vereség, 2–3-as gólkülönbség
Hazai pályán: 2-1-1-0, 2–1
Idegenben: 1-0-0-2, 0–2
Gólszerzőnk: Horváth Zoltán, Gheorghe Grozav 1-1
A Ferencváros elleni eddigi mérkőzéseink a Magyar Kupában
2017-2018
A LEGJOBB 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT
2017. október 24.
KISVÁRDA MASTER GOOD–FERENCVÁROS 1–0 (1–0)
Kisvárda, 3023 néző, v.: Németh Á. (Varga Zs., Pápai)
KISVÁRDA: Molnár-Farkas – Vári B., Rjasko, Papucsek – Lucas – Melnik, Délczeg, Misic (Heffler N., 91.), Hej – Horváth Z. (Gosztonyi, 81.), Lukács R. (Ilics, 69.). Vezetőedző: Kondás Elemér
FERENCVÁROS: Dibusz – Batik (Botka, a szünetben), Otigba, Blazic, Pedroso – Leandro – Lovrencsics G. (Böde, 53.), Szpirovszki, Sternberg (Moutari, a szünetben) – Kundrák, Paintsil. Vezetőedző: Thomas Doll
Gólszerző: Horváth Z. (11-esből, 1–0) a 37. percben.
A győztes továbbjutott
A mérkőzés összefoglalója:
2018-2019
NYOLCADDÖNTŐ
1. MÉRKŐZÉS
2019. február 20.
FERENCVÁROS–KISVÁRDA MASTER GOOD 2–0 (0–0)
Üllői út, 3447 néző, v.: Pintér Cs. (Kóbor, Szalai B.)
FERENCVÁROS: Dibusz – Lovrencsics G., Botka, Dvali, Heister – Csonka, Leandro (Sigér, 69.) – Isael (Gorriarán, 62.), Lanzafame, Varga R. (Petrjak, a szünetben) – Böde. Vezetőedző: Szerhij Rebrov
KISVÁRDA: Minca – Melnik, Beriosz, Kravcsenko, Anderson Pico (Gosztonyi, 59.) – Karaszjuk – Ilics, Cukalasz (Grozav, 76.), Protics, Sassá – Negrut (Kovácsréti, a szünetben). Vezetőedző: Dajka László
Gólszerző: Lanzafame (1–0) az 53., Böde (2–0) a 86. percben
A mérkőzés összefoglalója:
VISSZAVÁGÓ
2019. február 26.
KISVÁRDA MASTER GOOD–FERENCVÁROS 1–1 (0–1)
Kisvárda, 1752 néző, v.: Nagy R. (Varga Zs., Márkus P.)
KISVÁRDA: Minca – Melnik, Beriosz, Ene, Anderson Pico (Karaszjuk, 43.) – Lucas, Protics – Ilics, Cukalasz, Sassá (Hogo Seco, 72.) – Horváth Z. (Grozav, 56.). Vezetőedző: Dajka László
FERENCVÁROS: Dibusz – Lovrencsics G., Blazic (Dvali, 63.), Botka, Heister – Haratin (Sigér D., 54.), Leandro – Bőle, Lanzafame, Gorriarán (Szerető, 40.) – Böde. Vezetőedző: Szerhij Rebrov
Gólszerző: Gorriarán (0–1) a 33., Grozav (11-esből, 1–1) a 69. percben. Kiállítva: Bőle a 88. percben
Továbbjutott: Ferencváros (3–1)
A mérkőzés összefoglalója:

