Bajnoki eredmények U14-től U19-ig

Ahogy korábbi híradásunkban beszámoltunk róla, korosztályos csapataink is remek hétvégét zártak. Ezúttal az U14-U15-ös és az U17-U19-es akadémiai csapatok mérkőzéseiről számolunk be.
MLSZ U14 II. osztály, Észak-Kelet, 4. forduló
Debreceni EAC–Várda LA 0–4 (0–2)
VLA: Jóbi (Révész Barnabás) – Széll, Ténai, Gáncsos, Szilágyi – Jávor, Vojtko, Tyrkus – Bíró (Grunda), Napuda, Puporka
Gól: Puporka 2, Vojtko, Napuda
Kovács János edző: – Hasonlóan indította mindkét csapat a bajnokságot, ennek tükrében harcos, jó mérkőzésre számítottunk. Harcosságunk a sárga lapok számában is megnyilvánult, ebből is látszik, más felfogásban vezetik itthon a mérkőzéseket, de mi ezt a játékot fogjuk a jövőben is elsajátíttatni játékosainkkal. Uraltuk a mérkőzést, de ellenfelünk végre ellenállásra késztetett bennünket.
MLSZ U15 II. osztály, Észak-Kelet, 5. forduló
Debreceni EAC–Várda LA 1–9 (0–3)
VLA: Császár (Mudri) – Kótai S., Nyéki, Remenyiczki, Kofel – Cservenyák (Papp), Medve, Gritsu (Kovics) – Jene, Bokor, Pataki (Helesh)
Gól: Bokor 6, Gritsu 3
Virágh István edző: – A szerdai edzőmeccsen megsérültek néhányab, de ugyanazt a kemény, határozott játékot vártam. Az egyre javuló DEAC ellen nagyon domináns focit tudtunk játszani, de vannak olyan hibák, amikre fel fogom hívni a fiúk figyelmét. Örülök annak, hogy frissen, gyorsan, harcosan tudtuk végigvinni a mérkőzést. Jó volt látni a végén a mosolygós, vidám arcokat, különösen Bokor Márkét, aki remélem a nehézségek után, érzi – itthon van nálunk is!
Ahogy Virágh István edző szavaiból kicsengett, hétközben mindkét korosztályos csapatunk edzőmeccsel hangolt a bajnokira a szlovákiai Nagymihályon.
U14: Mihalovce FC–Várda LA 0–2 (0–1). Gól: Tyrkus 2
U15: Mihalovce FC–Vára LA 4–2 (1–2). Gól: Bokor, Jene
MLSZ U17 III. osztály, Észak-Kelet, 4. forduló
Grund FSE-Oros–Várda LA 2–4 (1–2)
VLA: Kerekes D. – Czene Z. (Domokos M.), Bíró R., Koszta Z., Vass B., Újvári (Czérna), Tóth M. (Illés G.), Révész Bálint, Ivancho, Szabó V. (Tóth R.), Riznychenko (Martynuzzi).
Gól: Illés G. 2, Ivancho, Szabó V.
Deák Béla edző: – Ezen a mérkőzésen nem tudták az a játékot hozni a játékosok, ami elvárható, elsősorban a védekezésünkben voltak súlyos egyéni és csapatrészhibák. A második félidőben a cserékkel és némi átszervezéssel sikerült váltani, de összességében nem lehetünk elégedettek. Tanulnunk kell az elkövetett hibákból, mert a későbbiekben ettől jobb teljesítményre lesz szükség.
MLSZ U19 III. osztály, Észak-Kelet, 4. forduló
Grund FSE-Oros–Várda LA 1–18 (0–6)
VLA: Révész D. – Gulyás B., Köblös, Abouve, Szikszai, Országos (Yavoriv), Szőr (Szopkó), Severnyov, Dibáci, Gyüre T. (Khimich), Ötvös Sz.
Gól: Ötvös Sz. 5, Khimich 3, Yavoriv 3, Dibáci 3, Severnyov 2, Gyüre T. 2.
Korolovszky György edző: – A mérkőzés szakmailag értékelhetetlen, ezt az eredmény is mutatja. A játékosoktól azt kértem, hogy ezt a mérkőzést kötelező nagyon komoly edzésnek venni, minden alapkövetelményével együtt, ahogy a kollégámmal el szoktuk várni. Azaz a kilencven perc folyamán végig presszionálni az ellenfelet, gyakorolni a labdabirtoklást, és folyamatosan nyomás alatt tartani az ellenfél játékát, ami semmi erőt egyáltalán nem igényelt. Ez a mérkőzés arra jó volt, hogy megnézzük, ki vesz komolyan egy ilyen jellegű összecsapást, ki veszi komolyan egy ilyen mérkőzésen az edzői utasításokat, és kilencven percig tudják-e tartani azokat a stílusjegyeket, amiket most már tizedik hete sulykolunk. A játékosok maradéktalanul elegeit tettek a kérésemnek.

