Az utolsó után övé az első is

Aktuális és örökstatisztikák az 1. forduló után: A mostani volt az NB I-es történelmünk huszadik idegenbeli veresége.
Fernando Viana ott kezdte az új bajnokságot, ahol befejezte az előzőt. Brazil csatárunk szerezte az előző idényben az utolsó gólunkat, és a hétfőn kezdődő sorozatban is ő jegyezte az eddigi első és egyetlen gólunkat. A gólpasszt Kovácsréti Márknak adtuk, tekintve, hogy ő volt az, aki Viana meglódulása előtt kihúzta a labdát a tizenhatosunkon belülről.
Három olyan játékosunk – Dombó Dávid, Lucas és Rubus Tamás – van, akik továbbra is holtversenyben állnak az élen a sorozatban játszott perceket tekintve. Itt figyelembe vettük még az előző idényben meglévő, megszakítás nélküli játékperceket. Rubus továbbá túljutott a kétezredik kisvárdai játékpercén.
A nyáron igazolt játékosaink közül a kezdőcsapatban senki nem kapott helyet, csereként is csak ketten szálltak be: Horváth Zoltán és Jaroslav Navrátil. Előbbi 2018-2019-ben már játszott 30 meccset kisvárdai színekben, így csak a cseh szélső volt az abszolút újoncunk, ő a 46. játékos, aki NB I-es meccsen kisvárdaiként lépett pályára.
A harmadik NB I-es év első bajnoki összességében a 67. fellépésünk volt az élvonalban. Összességében a 31., azon belül idegenben a huszadik vereségünket szenvedtük el. Az 1–2-es eredmény hatodszor fordult velünk elő, ezzel a gyakorisági listán megelőzte a vele eddig holtversenyben álló 2–0-t.
2020-2021: Várdai leg-, leg- leg-… (1 forduló után)
Legtöbb mérkőzés: Dombó Dávid, Bohdan Melnik, Cornel Ene, Rubus Tamás, Hej Viktor, Lucas, Roman Karaszjuk, Sassá, Sztavrosz Cukalasz, Kovácsréti Márk, Fernando Viana, Szlobodan Szimovics, Jaroslav Navrátil, Horváth Zoltán 1-1
Legtöbb játszott perc: Dombó, Melnik, Ene, Rubus, Hej, Lucas, Cukalasz, Kovácsréti 93-93
Legtöbbször a kezdőcsapat tagja: Dombó, Melnik, Ene, Rubus, Hej, Lucas, Karaszjuk, Sassá, Cukalasz, Kovácsréti, Viana 1-1
Legtöbb végig játszott meccs: Dombó, Melnik, Ene, Rubus, Hej, Lucas, Cukalasz, Kovácsréti 1-1
Legtöbbször lecserélve: Karaszjuk, Sassá, Viana 1-1
Legtöbbször becserélve: Szimovics, Navrátil, Horváth Z. 1-1
Legtöbb meccs sorozatban aktuálisan: Sassá 17, Hej 6, Dombó, Cukalasz, Ene, Kovácsréti, Lucas, Rubus 5-5 (valamennyi tavalyról áthozott sorozat)
Leghosszabb játszott perc sorozat aktuálisan: Dombó, Lucas, Rubus 477-477, Hej 390, Kovácsréti 381 (valamennyi tavalyról áthozott sorozat)
A házi góllövőlista: Viana 1
Gólpassz: Kovácsréti 1
Kanadai lista (gól+gólpassz): Viana 1 (1+0), Kovácsréti 1 (0+1)
Leghosszabb kapott gól nélküli sorozat: 67 perc (1. forduló)
Aktuális kapott gól nélküli sorozat: 13 perc
Leghosszabb szerzett gól nélküli sorozat: 76 perc (1. forduló)
Aktuális szerzett gól nélküli sorozat: 76 perc
Sárga lap: Melnik, Sassá, Szimovics, Rubus 1-1
Kiállítva: –
Abszolút rekordok az NB I-ben
Mérkőzések száma: 67
Összesített mérleg: 67 mérkőzés, 22 győzelem, 14 döntetlen, 31 vereség, 79–93-as gólkülönbség, 80 pont, 1,194 pont/mérkőzés
Összesített hazai mérleg: 32-12-9-11, 42–39, 45, 1,40625 pont/mérkőzés
Összesített idegenbeli mérleg: 35-10-5-20, 37–54, 35, 1 pont/mérkőzés
Legtöbb mérkőzés: Lucas 63
Legtöbb játszott perc: Lucas 5785
Legtöbbször a kezdőcsapat tagja: Lucas 63
Legtöbb végig játszott meccs: Lucas 61
Legtöbbször lecserélve: Gosztonyi 29
Legtöbbször becserélve: Sassá 34
Legtöbb meccs sorozatban: Grozav (2018-2019: 27. forduló-2019-2020: 22. forduló) 29
Leghosszabb játszott perc sorozat: Felipe 1800 (2018-2019: 14-33. forduló)
Legtöbb gól: Grozav 12
Legtöbb gólpassz: Protics 10
A kanadai lista (gól+gólpassz) éllovasa: Grozav 21 (12+9)
Leghosszabb kapott gól nélküli sorozat: 460 perc (a kapuban Felipe, 2018-2019: 17-22. forduló)
Leghosszabb szerzett gól nélküli sorozat: 437 perc (2018-2019: 1-5. forduló)
Sárga lap: Lucas 22
Kiállítva: Pavlo Lukjancsuk 2
A borítófotón: Fernando Viana egyenlítést érő gólja Budafokon

