Az sem baj, ha kilenc marad

2019-05-09 14:04:38
Kisvárda FC

Házi gólkirályunk nem ragaszkodna a góljai számának gyarapodásához, ha benn maradna a csapat.

Horváth Zoltán kilenc góljából egyet szerzett a Paks ellen, még október 6-án, a tolnai városban. Házi gólkirályunk kilenc különböző mérkőzésen talált a kapuba. Bajnokságbeli első két találata – így a paksi is – vesztes meccseken született, utána azonban hétszer is olyan mérkőzéseken volt eredményes, amikor nyert a csapat. Így legutóbb is, Debrecenben, amikor a 95. percben alakította ki a 3–1-es végeredményt. Ha ebből indulunk ki, a center elégedett lenne, ha 11 gólosan fejezné be a bajnokságot?

„Abba is belemennék, ha kilencgólosan fejezném be a bajnokságot, csak maradjunk benn – jelentette ki határozottan Horváth Zoltán. – Nagyon jól készültünk a hétvégi meccsre, amelyre már a pénteki edzést követően elutazunk. Hétközben mindent megtettünk azért, hogy a szombati összecsapáson pontot vagy pontokat tudjunk szerezni.”

Az is előfordulhat, hogy a csapat már bennmaradóként tér haza az atomvárosból. Így is lesz?

„Ez most még nemcsak rajtunk múlik, hiszen az esetleges győzelmünk mellett az MTK vagy a Diósgyőr mérkőzésének is kedvezően kellene alakulnia a számunkra – így Horváth Zoltán. – Tételezzük fel, hogy nyerünk, de a mögöttünk lévő csapatok is három pontot szereznek, akkor az utolsó forduló dönt majd a kiesésről. Úgyhogy mindenre fel vagyunk készülve.”


next match
Puskás Akadémia FC
Kisvárda Master Good
Felcsút, Pancho Aréna
2023-10-06 20:30
OTP Bank Liga, 9. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
Fehérvár FC
3-1
1-1
Kisvárda Master Good
Székesfehérvár, Sóstói Stadion
2023-10-01 15:00
OTP Bank Liga, 8. forduló