Az ötvenedik döntetlen

2023-12-03 22:53:24
Kisvárda FC

Aktuális és örökstatisztikák: Megvan a 13. olyan játékosunk, aki a kezdés pillanatában a csapatkapitányi karszalagot viselte.

Ötvenedik döntetlenünket játszottuk az NB I-ben, a huszonhatodikat hazai pályán. Ez volt a 19. gólnélküli mérkőzésünk, az 1–0-s vereség (20 alkalom) után az 1–1-gyel vállvetve ez a második leggyakoribb eredményünk. A DVSC-vel összesítésben és ebben a bajnokságban is másodjára játszottunk 0–0-t, legutóbb az MTK Budapest otthonában a harmadik fordulóban. Az volt a legutóbbi meccs, amit kapott gól nélkül hoztunk le, vagyis zsinórban 11 bajnokin rezdült a hálónk – ez a sorozat szakadt meg most.

A szombati bajnokin Alaksandar Jovicic viselte a csapatkapitányi karszalagot, ebben a minőségben debütált, ő a 13. játékos az NB I-ben, aki a kezdés előtt választhatott.

Rubus Tamás összességében a 71., kisvárdai színekben 38. NB I-es meccsét játszotta. Legutóbb 2021. november 20-án jutott szóhoz az élvonalban (Gyirmót, 1–1), tehát több mint két év telt el azóta. Ebben a bajnokságban ő a 25. játékos, aki lehetőséghez jutott a csapatban. A nem ilyen hosszú, de több mint egy hónapos kihagyás után visszatérő, szintén csereként bevetett Jasmin Mesanovic a 75. NB I-es meccsén jutott szóhoz.


2023-2024: Kisvárdai leg-, leg- leg-… (15 forduló után)

Legtöbb mérkőzés: Rafal Makowski 15, Alaksandar Jovicic, Mario Ilievszki, Ötvös Bence, Széles Imre Antal 14-14

Legtöbb játszott perc: Jovicic 1350, Széles 1289, Branimir Cipetic 1258

Legtöbbször a kezdőcsapat tagja: Jovicic 14, Cipetic, Széles 13-13

Legtöbb végig játszott meccs: Jovicic 13, Széles 12, Cipetic 11

Legtöbbször lecserélve: Jasmin Mesanovic 9, Makowski, Ötvös, Balogh Norbert, Jaroslav Navrátil 6-6

Legtöbbször becserélve: Ilievszki 11, Makowski 8, Driton Camaj 7

Legtöbb meccs sorozatban aktuálisan: Makowski 21 (tavalyról áthozott sorozat), Camaj 13, Balogh N. 10

Leghosszabb játszott perc sorozat aktuálisan: Kovács Marcell 684, Széles 583, Jovicic 481

A házi góllövőlista: Mesanovic 3, Balogh N., Cipetic 2-2, Milos Szpaszics, Vida Kristopher, Jovicic, Camaj, Ilievszki, Széles, Czékus Ádám 1-1

Gólpassz: Navrátil 3, Cipetic, Ilievszki 2-2, Szpaszics, Mesanovic, Ötvös, Bohdan Melnik, Boban Nikolov, Makowski 1-1

Kanadai lista (gól+gólpassz): Mesanovic 4 (3+1), Cipetic 4 (2+2), Ilievszki 3 (1+2), Navrátil 3 (0+3), Balogh N. 2 (2+0), Szpaszics 2 (1+1), Vida K. 1 (1+0), Jovicic 1 (1+0), Camaj 1 (1+0), Széles 1 (1+0), Czékus 1 (1+0), Ötvös 1 (0+1), Melnik 1 (0+1), Nikolov 1 (0+1), Makowski 1 (0+1)

Leghosszabb kapott gól nélküli sorozat: 158 perc (2022-2023 33.-2023-2024 2. forduló)

Aktuális kapott gól nélküli sorozat: 123 perc

Leghosszabb szerzett gól nélküli sorozat: 220 perc (8-10. forduló)

Aktuális szerzett gól nélküli sorozat: 97 perc

Sárga lap: Melnik 5, Lippai Tibor, Jovicic 3-3, Cipetic, Dominik Kovacic, Camaj, Balogh N., Ilievszki, Vida K., Ötvös 2-2, Széles, Danijel Petkovics, Milos Kruscsics vezetőedző, Szőr Levente, Bojan Trkulja asszisztensedző, Mesanovic, Mátyus János vezetőedző, Nikolov, Raul-Martin Stefan 1-1

Kiállítva: ­Jovicic 1


Abszolút rekordok az NB I-ben

Mérkőzések száma: 180

Összesített mérleg: 180 mérkőzés, 63 győzelem, 50 döntetlen, 67 vereség, 215–235-ös gólkülönbség, 239 pont, 1,3278 pont/mérkőzés

Összesített hazai mérleg: 86-36-26-24, 118–95, 134, 1,5581 pont/mérkőzés

Összesített idegenbeli mérleg: 94-27-24-43, 97–140, 105, 1,117 pont/mérkőzés

Legtöbb mérkőzés: Melnik 153

Legtöbb játszott perc: Melnik 12 501

Legtöbbször a kezdőcsapat tagja: Melnik 128

Legtöbb végig játszott meccs: Melnik 111

Legtöbbször lecserélve: Navrátil 55

Legtöbbször becserélve: Sassá 42

Legtöbb meccs sorozatban: Melnik (2021-2022: 10. forduló-2022-2023: 18. forduló), Camaj (2021-2022: 25. forduló-2022-2023: 33. forduló) 42-42

Leghosszabb játszott perc sorozat: Felipe 1800 (2018-2019: 14-33. forduló)

Legtöbb gól: Mesanovic 19

Legtöbb gólpassz: Bumba, Camaj 17-17

A kanadai lista (gól+gólpassz) éllovasa: Bumba 35 (18+17)

Leghosszabb kapott gól nélküli sorozat: 498 perc (a kapuban Dombó Dávid, 2020-2021: 26-31. forduló)

Leghosszabb szerzett gól nélküli sorozat: 437 perc (2018-2019: 1-5. forduló)

Legtöbb sárga lap: Hej, Lucas 29-29

Legtöbbször kiállítva: Pavlo Lukjancsuk, Cornel Ene, Hej Viktor, Ötvös, Matheus Leoni 2-2


A borítófotón: Alaksandar Jovicic először viselhette kisvárdai játékosként a kapitányi karszalagot

Fotó: Móricz Csaba


next match
Kisvárda Master Good
Paksi FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-02-25 15:00
OTP Bank Liga, 22. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
Mezőkövesd Zsóry FC
1-2
1-1
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd, Városi Stadion
2024-02-17 15:30
OTP Bank Liga, 21. forduló