Az öltözőfolyosón futottak össze

2019-02-21 16:31:59
Kisvárda FC

A pályán most elmaradt a ferencvárosi Leandro és a kisvárdai Lucas unokatestvértalálkozója, mert utóbbi nem lépett pályára.

A futballtörténelem negyedik Ferencváros–Kisvárda Master Good avagy Kisvárda Master Good mérkőzését játszották szerdán, egyúttal az első olyat, amely előtt nem a két unokatestvér, Leandro és Lucas választott egymással térfelet csapatkapitányként.

Leandro a brazíliai Cornélio Procópióban székelő család legnagyobb örömére most is ott volt a Fradi kezdőcsapatában (az első gólnál az ő kapufán csattant szabadrúgása után lőtte be a kipattanót Davide Lanzafame), ám Lucast viszont vélhetően a szombati, Mezőkövesd elleni bajnokira pihentette, így csak a cserék közé nevezte be a szakmai stáb, így csak az öltözőfolyosón jöhetett össze az unokatestvértalálkozó. Ráadásul ezúttal nem Leandro viselte a karszalagot a Fradiban, hanem Böde Dániel.

A lefújás után Lucas volt az a kisvárdai játékos, akihez a Fradi edzője, Szerhij Rebrov szólt néhány kedves szót a lefújás után.

„Ahogy meccs után a játékoskijáró felé vettem az irányt, odalépett hozzám a Fradi edzője, gratulált a teljesítményünkhöz, és azt mondta, reméli, sikerül kiharcolnunk a bennmaradást – idézte fel a történteket Lucas, aki nem titkolta, szombati fontos bajnoki ide vagy oda, szívesen játszott volna szerdán a Magyar Kupa nyolcaddöntőjének első mérkőzésén is (a visszavágót február 26-án, 20 órától rendezik Kisvárdán, a jegyértékesítés elkezdődött). – Ami pedig Leo kapufáját illeti, szép lövés volt, de most annak szurkoltam, hogy ne legyen belőle gól. A kipattanóból az lett, ezért jobban örültem volna, ha az alapvonalon túlra perdül a labda a szabadrúgása után. A mérkőzés után átadtam neki egy nevemmel feliratozott kisvárdai mezt, viszonozva azt, hogy legutóbb ő hozott nekem egyet a sajátjából. Aztán beszélgettünk a mérkőzésről, és elbúcsúztunk egymástól.”

Kedden úgy is újra találkozhatnak egymással. Talán úgy, hogy megint ők kísérik ki csapataikat a kezdéshez.


A fotón: Ezúttal nem ismétlődött meg a pillanat, mint 2017. október 24-e óta, amióta találkozik egymással a Fradi és a Várda

Archív fotó: Szabolcs Online


Következő mérkőzés
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Buapest, Groupama Aréna
2024-04-20 17:00
OTP Bank Liga, 29. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
Kisvárda Master Good
4-1
3-1
Újpest FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-04-13 14:30
OTP Bank Liga, 28. forduló