Az idei második „randi”

2022-02-25 20:15:36
Kisvárda FC

Ismét találkozunk a debreceni meccsünket vezető sporival, aki fújt már nekünk Zalaegerszegen is.

Ebben a naptári évben már másodszor, összességében 12. alkalommal vezet nekünk mérkőzést az NB I-ben a szombati, zalaegerszegi összecsapás dirigense, Andó- Szabó Sándor. A 42 éves, 273. élvonalbeli mérkőzésére készülő spori ebben a párosításban már vezetett mérkőzést: 2020. február 5-én, amikor 1–1 lett az eredmény a ZTE otthonában.

Összesített mérlegünk az általa vezetett meccseken négy győzelem, két döntetlen és öt vereség, a gólkülönbség 11–12. Az idegenben játszott meccseken két-két győzelem és döntetlen, valamint négy vereség, azaz a meccsek jelentős részén más csapat otthonában fújta nekünk a sípot. Eddig egy-egy játékost állított ki közülünk (legutóbb, Debrecenben Herdi Prengát) és az ellenfelek soraiból, büntetőt egyet fújt a javunkra és kettőt ellenünk, játékosainknak 31, az ellenfeleknek 26 sárga lapot osztott ki.


OTP BANK LIGA: 22. FORDULÓ

ZALAEGERSZEGI TE FC FC (5.)–KISVÁRDA MASTER GOOD (3.)

Zalaegerszeg, ZTE Aréna, szombat, 14.30

Vezeti: Andó-Szabó Sándor (Vígh-Tarsonyi Gergő, Szalai Dániel – tartalékjátékvezető: Csonka Bence)


Következő mérkőzés
Kisvárda Master Good
Debreceni VSC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-03-30 14:30
OTP Bank Liga, 26. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
MTK Budapest
2-1
2-0
Kisvárda Master Good
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion
2024-03-17 17:30
OTP Bank Liga, 25. forduló