Az idei első, zsinórban a negyedik

2022-01-22 19:07:20
VLA

Idegenben lépett pályára futsalcsapatunk

Amíg péntek este a Törökországban edzőtáborozó játékosok és a szakmai stábtagok a pakolással, illetve a hazautazás előkészületeivel foglalatoskodtak, addig itthon újabb bajnoki fordulót rendeztek az ebben a kiírásban debütáló futsalos lányaink számára. Csapatunk ugyanott folytatta remek szereplését, ahol az előző naptári évben abbahagyta, hiszen a Gyulaháza sem tudta megállítani a lányokat, akik így az idei első, zsinórban pedig a negyedik győzelmüket aratták. A számunkra jól ismert Gyulaháza együttese komoly győzelmi szándékkal fogadta mieinket, minden erőfeszítést megtettek a pontszerzés érdekében, amit a félidei 1–1-s eredmény is bizonyít, azonban együttesünk a második félidőben már nyugodtabban futballozva, erőnléti és tudásbéli fölényét kihasználva, három találatot szerezve végül magabiztosan megnyerte a találkozót. Lányainkra a jövőhéten kettő bajnoki mérkőzés is vár, a Nyírség NSC és a Nyírbátori LSE ellen, az előbbit kedden, utóbbit szombaton rendezik meg, mindkét alkalommal idegenbe utaznak majd a lányok.


MEGYEI LÁNY U17 FUTSAL, 10. FORDULÓ:

Gyulaházai Futsal KFT–Várda SE 1–4 (1–1)

VSE: Lovas L. – Farkas B., Szabó L., Szabó K., Jávor Sz. Csereként lépett pályára: Pető H. – Tari G., Pethő Zs., Kőrösi K., Márta R.

Gól: Márta R. 2, Szabó L., Szabó K.


next match
Puskás Akadémia FC
Kisvárda Master Good
Felcsút, Pancho Aréna
2023-10-06 20:30
OTP Bank Liga, 9. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
Fehérvár FC
3-1
1-1
Kisvárda Master Good
Székesfehérvár, Sóstói Stadion
2023-10-01 15:00
OTP Bank Liga, 8. forduló