Az ezüstérem utáni aranykor

2021-11-06 14:59:51
Kisvárda FC

Visszaemlékezés a 110 évre, 4. rész: Fokozatos fejlődés, feljutással.

(1911. november 8-án alakult meg a Kisvárda Sport Egylet, amely a mai futballklub jogelődjének tekinthető. A közelgő 110 éves születésnap alkalmából sorozatunkban a múltat göngyölítjük fel. Íme a 4., befejező rész!)

A kilencvenes években a csapat újra szerepelt az akkor harmadosztálynak számító NB II-ben, és 2000-ben, a bajnoki átszervezés miatti kvalifikációs bajnokságban éppen az NB I B-be, vagyis a másodosztályba jutást érő első helyen állt, amikor visszalépett a további küzdelmektől. A kiútkeresés időszakát fúziókkal vészelte át a kisvárdai csapat, amely 2010 körül stabilizálta helyét a megyei I. osztályban. 2011-ben sikerült feljutni az NB III Tisza-csoportjába, ahol újoncként rögtön az élen végzett (ráadásul veretlenül), de ekkor még nem vállalta a magasabb osztályt. A következő NB III-as bajnoki cím (2012-2013) után osztályozót kellett játszani az NB II-be jutásért, amit a Szeged 2011 ellen a hazai pályán elért 1–1 után az idegenbeli 3–0-s győzelemmel sikerrel abszolvált, és 1949, valamint 1978 után 2013-ban, vagyis újabb 35 év elteltével újra a másodosztályba jutott – immár Várda SE néven. A szegedi visszavágón így állt fel a csapat: Petranics Szergej – Lakatos István, Hegedűs Tibor, Oláh Dávid, Tóth György – Miskolczi László (Bagin Sándor), Iván Attila, Kornutjak Volodimir, Fodor András (Spekker Tamás) – Farkas Márton (Koi Balázs), Soós Tibor. Az edző Révész Attila volt, aki már ebben az időszakban, majd később fokozottan a klub irányításában vállalt vezérszerepet.

Ahogy a korábbi két alkalommal, 2013-2014-ben sem sikerült megkapaszkodni az NB II-ben, igaz ez ezúttal mindössze egyetlen ponton, ha úgy tetszik, egyetlen gólon múlott. A megújuláshoz talán kellett is a kiesés, a csapat immár Kisvárda Master Good néven azonnal visszajutott az NB II-be (miközben NB III-as csapatként addigi legjobb Magyar Kupa-szerepléseként a negyeddöntőig jutott), ahol lineárisan javult a szereplése: 2015-2016-ban a negyedik, 2016-2017-ben a harmadik, 2017-2018-ban pedig a feljutást érő második helyen végzett. Ezt az időszakot olyan futballisták jellemezték, mint Lucas, Vári Barnabás, a később válogatottságig jutott Cseri Tamás és Erős Gábor, előbbi a mai napig tagja és kapitánya a csapatnak, Erős Gábor pedig az akkor Kondás Elemér vezette szakmai stáb tagjaként vette ki részét a feljutásból, és mai napig tagja a sikert sikerre halmozó NB I-es csapat edzői csapatának.

Történelmi, első NB I-es mérkőzését 2018. július 21-én játszotta a Kisvárda Master Good a Mol Vidi FC ellen, Felcsúton, az alábbi összetételben: Felipe – Temur Parcvanija, Izing Martin, Jánvári Gábor – Lucas – Pavlo Lukjancsuk (Teodorosz Beriosz), Roman Karaszjuk, Matija Misic (Gosztonyi András), Vári Barnabás – Brana Ilics (Hej Viktor), Anton Sinder. Nemcsak ezt, hanem a következő, Honvéd elleni meccset is 4–0-ra veszítette el a Kisvárda, amely az első négy fordulót követőn szerzett gól és pont nélkül, 0–11-es gólkülönbséggel állt az utolsó helyen.


Ám nemcsak a 2018-2019-es szezonban sikerült megkapaszkodnia, hanem azóta, vagyis negyedik éve tagja az OTP Bank Liga (NB I) mezőnyének. Ez megyei csúcsbeállítás (korábban a Nyíregyháza volt képes egyvégtében négy idényt a legjobbak között tölteni), az ötödik idény az abszolút rekordot jelentené Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. A fejlődés itt is tettenérhető, a kilencedik helyezést a nyolcadik, majd az ötödik követte (ez ugyancsak a valaha volt legjobb Szabolcsban), és miközben ezeket a sorokat írjuk, a Kisvárda Master Good 11 forduló eltelte után az élen áll a 2021-2022-es bajnokságban. Az előző esztendőben pedig az elődöntőbe jutással az addigi legjobb Magyar Kupa-szereplését is megdöntötte.

A felnőttfutballban elért sikerek mellett egyre erősebb utánpótlásbázis épült ki. A Várda Sport Egyesület kinőtte magát akadémiává, a Várda LA 2020-tól bekerült a tíz honi elitakadémia közé, amely állami fenntartás alá tartozik. A 2021-2022-es bajnokságban az U17-et leszámítva valamennyi korosztályban az élvonalban szerepelünk, egyre több neveltünket hívnak be a korosztályos válogatott keretébe. A hátországot nemcsak a helyi és a játékosmegfigyelői hálózat által felfedezett futballisták alkotják, hanem a kárpátaljai partnerakadémiánkon, a Munkácson és Ungváron pallérozódó futballistapalánták is.

Vége




Következő mérkőzés
Kisvárda Master Good
Debreceni VSC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-03-30 14:30
OTP Bank Liga, 26. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
MTK Budapest
2-1
2-0
Kisvárda Master Good
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion
2024-03-17 17:30
OTP Bank Liga, 25. forduló