Az extra motiváció több fronton is adott

2022-09-10 15:05:08
Kisvárda FC

A legutóbbi és a jelenlegi bajnokság első és második helyezettje játszik egymással vasárnap. BEHARANGOZÓ

Reménykedtünk benne, hogy éllovas pozícióból vágunk bele a Ferencváros elleni vasárnapi rangadónak, de azzal, hogy a múlt vasárnap hazai pályán veszítettünk (0–1) a Honvéd ellen, a Fradi pedig idegenben ütötte ki (6–0) az Újpestet, a két fél helyet cserélt egymással a táblázat elején – még úgy is, hogy a zöld-fehérek kettővel kevesebb mérkőzést játszottak. Persze, így is kedvező helyzetből várjuk a vasárnapi összecsapást, amelyen nemcsak az aktuális, hanem a legutóbbi bajnokság első és második helyezettje találkozik egymással.

„A vereség is a futball velejárója, erre utal egy mondás is: ahhoz, hogy az ember győzni tudjon, hozzá tartozik, hogy tudjon veszíteni is – utalt arra Török László vezetőedző, hogy ebben a bajnokságban most először kellett vesztes mérkőzést követően a következő bajnokira hangolódni. – A heti programunkban éppúgy benne szerepelt a taktikai analízis is, mint mindig, ez most különösen tanulságosnak bizonyult. Akkor tudjuk kijavítani esetlegesen a Honvéd elleni kisiklást, ha ugyanúgy csapatként tudunk teljesíteni, ahogy a korábbi hat fordulóban is.”

Aligha könnyű a Fradiból készülni, hiszen ellenfelünk megteheti, hogy a csütörtökön, 3–2-re megnyert Trabzonspor elleni Európa-liga-mérkőzést követően tizenegy új futballistával lép majd a pályára a bajnoki címvédő.

„A Fradinál valóban lehetőség van nemcsak a részleges, hanem a komplett rotációra is, de az alapjáték, a taktikai elképzelés azért rendre ugyanaz – beszélt erről Török László. – Bárhogyan is dönt Sztanyiszlav Csercseszov kolléga a kezdőcsapat kijelölését illetően, nagy meglepetések nem érnek majd minket, hiszen ismerjük a játékosokat, tisztában vagyunk az erősségeikkel. Ha a Ferencvárossal játszol, extra motivációra nincs szükség, idegenben sem, hiszen a Groupama Aréna magasabb nézőszámából adódó hangulata is elragadtathatja az embert. Úgyhogy többféle motiváció is hajthat bennünket ezen a mérkőzésen. Tisztában vagyunk a két klub lehetőségei és a két játékoskeret értéke közötti különbségekkel, viszont az a célunk, hogy a pályán ezt eltüntessük, és természetesen bízunk a jó eredmény elérésében.”


A borítófotón: Jasmin Mesanovic arra készül, hogy beveszi végre a Fradi kapuját


next match
Kisvárda Master Good
Gyirmót FC Győr
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-10-20 13:00
Merkantil Bank Liga, 10. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
BVSC-Zugló
0-2
0-1
Kisvárda Master Good
Budapest, III. ker. TVE Sporttelep
2024-10-06 13:00
Merkantil Bank Liga, 9. forduló