Az elvárás: minél biztosabban bennmaradni

2021-01-21 20:39:58
Kisvárda FC

Szurkolói ankét, ezúttal szurkolók nélkül, az eseményen készült felvételt és fotókat itt lehet megtekinteni.

Mint ebben a világban mostanság szinte minden, a csütörtökön tartott szurkolói ankétunkat is a megszokottól eltérő módon rendeztük meg. A helyszín ezúttal a Várkerti Stadion sajtóterme volt, ahol nem lehettek jelen a szurkolóink, akiket azonban nem foszthattuk meg attól, hogy ne első kézből tájékozódjanak a klubnál és a csapatnál történt változásokról, így az ankét nem maradhatott el. (Az ankétot teljes egészében felvettük, a cikkünkhöz csatolt videóban lehet megtekinteni.)

A főasztalnál helyet foglalt dr. Seszták Miklós kormánybiztos, Kisvárda és térség országgyűlési képviselője, Révész Attila sportigazgató valamint Supka Attila vezetőedző. Leleszi Tibor polgármesternek pedig ezúttal a jókívánságait tolmácsoltuk, a városvezető egyrészt gratulált az őszi szezonban elért szerepléshez és természetesen sok sikert kívánt a csapatnak a folytatásra.

A folytatásra, amely szombaton, január 23-án esedékes, a Mezőkövesd elleni hazai fellépés alkalmával esedékes. Négy új játékosunkat is bemutattuk, Janisz Karabeljov, Ötvös Bence, Matheus Leoni és Lazar Csirkovics is átvehette új mezeit csapatkapitányunktól, Lucastól.

Ahogy a mellékelt videóban is láthatják-hallhatják, Supka Attila vezetőedző úgy véli, sikerült felkészülni a bajnoki rajtra, gondot az okozott, hogy többen is megsérültek a keretből. Révész Attila sportigazgató a keretben történt változások sorjázta és indokolta meg, meglátása szerint a csapat erősödött, amikorra kiegyenesednek a sorok, akkorra feltétlenül. Dr. Seszták Miklós a szurkolók és a szponzorok szerepvállalását is megköszönte, és az ő elvárása az lenne a csapattal szemben, hogy a korábbi két évnél egy fokkal biztosabban, ne az utolsó fordulóban harcolja ki a bennmaradást. Az, hogy a mellette ülők bólogattak, arra utalt, hogy a szakmai vezetők elképzelése is szinkronban van ezzel.

A szurkolók e-mailen küldött kérdéseit is megválaszolták az illetékesek, ezek között szóba került, hogy miként tervezi a klub esetlegesen kárpótolni a bérleteseket az elmaradt meccsek miatt. Révész Attila elmondta, amint vége lesz a karanténidőszaknak, az első teendők között kívánják tisztázni mindezt a szurkolókkal. Nyilván attól is függ minden, hogy mikortól térhetnek vissza a lelátókra a szurkolók, de mindenképpen lesz kárpótlás, akár olyan módon is, hogy a következő évi bérletekbe betudják az árát.

Mindenki bízik abban, hogy mielőbb visszatérhetnek a szurkolók és minél több sikernek örülhetnek majd. Úgyhogy nem is lehetett más a zárszó a közelgő szezon előtt, mint az, hogy „Hajrá, Kisvárda!”.

Kapcsolódó videó

Következő mérkőzés
Kisvárda Master Good
Debreceni VSC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-03-30 14:30
OTP Bank Liga, 26. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
MTK Budapest
2-1
2-0
Kisvárda Master Good
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion
2024-03-17 17:30
OTP Bank Liga, 25. forduló