Az elsőt vezette – és azóta sem

2019-09-13 18:30:39
Kisvárda FC

Harminchét forduló telt el azóta az NB I-ből, hogy legutóbb találkoztunk a szombati meccs játékvezetőjével.

Bognár Tamás vezette 2018. július 21-én a kisvárdai futballcsapat történetének első NB I-es meccsét. A Mol Vidi FC elleni 0–4 óta nem találkoztunk a 40 éves sporival – egészen szombatig, amikor is a Kisvárda Master Good–Mezőkövesd Zsóry meccset irányítja.

A 189. élvonalbeli bevetésére készülő Bognár Tamással tehát egy NB I-es mérkőzésen egy vereség a mérlegünk, azon a felcsúti (akkor még a Pancho Aréna volt a Vidi otthona) összecsapáson tizenegyest is ítélt a várdaiak ellen (Felipe kivédte Danko Lazovics büntetőjét) és azt megelőzően kiállította játékosunkat, Vári Barnabást. A meccs egyetlen sárga lapját is kisvárdai futballista, Gosztonyi András kapta, méghozzá különös módon, hiszen cserejátékosként a pálya mellett melegített, és a pályára belépve rúgta vissza a még játékban lévő labdát – ezért kapta a figyelmeztetést.

A szombati összecsapáson az oldalvonali asszisztensek Buzás Bence és Medovarszki János lesznek, az alapvonalaknál Berke Balázs és Pillók Ádám teljesít szolgálatot, a tartalékjátékvezető pedig Berettyán Péter lesz.


Következő mérkőzés
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Buapest, Groupama Aréna
2024-04-20 17:00
OTP Bank Liga, 29. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
Kisvárda Master Good
4-1
3-1
Újpest FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-04-13 14:30
OTP Bank Liga, 28. forduló