Az első újpestit is ő vezette

2023-08-31 19:19:09
Kisvárda FC

A még aktív játékvezetők között a legtöbb NB I-es meccsel rendelkező spori vezeti a pénteki meccset.

Öt évvel ezelőtt, 2018. augusztus 5-én éppen egy újpesti mérkőzést vezetett csapatunknak elsőként az NB I-ben, és a pénteki találkozó lesz a 17., amit Andó-Szabó Sándor a Kisvárdának fúj. Nála többször csak Berke Balázs (19) és Pintér Csaba (18) működött közre az élvonalbeli összecsapásainkon. Ebben a párosításban azóta nem találkoztunk a 44 éves, 297 NB I-es meccsével az örökstatisztikában Solymosi Péter (331), Kassai Viktor (323) és Szabó Zsolt (321) mögött a negyedik, de a ma is aktívak között az első helyen álló sporival.

A csaknem 300 meccséből a legtöbbet, 54-et a Ferencvárosnak vezette, az Újpest (44) harmadik, a Kisvárda (16) a 17. helyen áll a gyakorisági rangsorában. Már ebben a bajnokságban is találkoztunk vele, a nyitó fordulóban ő vezette a 2–0-s győzelmünkkel véget ért zalaegerszegi mérkőzésünket, a legutóbbi, 2022-2023-as idényben két győzelem (Mezőkövesd 4–2, Vasas 2–1) és egy vereség (Honvéd 0–1) volt az általa vezetett meccseink mérlege – valamennyit hazai pályán játszottuk.

Összességében hétszer nyertünk, háromszor értünk el döntetlent és hatszor veszítettünk, amikor Andó-Szabó Sándor fújta a sípot, 19–16-os az összesített gólkülönbség. Két tizenegyest ítélt a javunkra, hármat az ellenfeleknek, a piros és sárga lapok száma (a mi szempontunkból) 1–2, illetve 41–41.


OTP BANK LIGA: 6. FORDULÓ

ÚJPEST FC (6.)–KISVÁRDA MASTER GOOD (10.)

Szusza Ferenc Stadion, péntek, 20.00

Vezeti: Andó-Szabó Sándor (Tóth Vencel, Bornemissza Norbert – tartalékjátékvezető: Erdős József)


next match
Vasas FC
Kisvárda Master Good
Budapest,Illovszky Rudolf Stadion
2024-07-28 19:00
MerkantilBank Liga, 1. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
Paksi FC
2-1
1-0
Kisvárda Master Good
Paks, Paksi FC Stadion
2024-05-18 17:45
OTP Bank Liga, 33. forduló