Az első teljes lányos hétvége

2021-10-04 08:47:20
VLA

Két vereség mellett egy fölényes, tizenhét gólos győzelem született.

A mögöttünk hagyott víkend volt az első a 2021-2022-es idényben, amikor mindhárom korosztályos lánycsapatunk pályára lépett. Ugyan egy győzelem mellett két vereséget is szenvedtünk, mégis az összesített gólkülönbség nagy fölényt, 18–6-ot mutat. Ennek oka, hogy U16-osaink 17 találatot rámoltak be Mezőkövesden. A tőlük egy korcsoporttal nagyobbak és az első őszi meccsüket játszó kisebbek ezúttal vesztesen hagyták el a pályát.


LÁNY U19 REGIONÁLIS KELETI CSOPORT, 6. FORDULÓ

Kolorcity Kazincbarcika SC–Várda SE 3–0 (3–0)

VSE: Lovas L. – Szabó L., Rácz B., Tugya N., Kiss D. (Adamcsák, 73.), Farkas B., Jávor Sz. (Molnár L., a szünetben), Czirják (Pethő Zs., 84.), Szabó K., Tugya E., Farkas F. Edző: Márta Tibor

Márta Tibor: – Szikrázó napsütés, ebéd utáni időpont, és sajnos az első félidő pont olyanra sikeredett, mintha jól beebédelt volna a csapat és szieszta lenne. Lassú, pontatlan és körülményes volt játék, amit az ellenfél háromszor könyörtelenül kihasznált. A második félidővel elégedettebb voltam. Megvoltak a lehetőségek, de a lövések vagy kapufára, vagy középre érkeztek, ami könnyű csemege volt az ellenfél kapusának. Remélem, a következő bajnokinkig hátralévő két hét elég lesz, hogy rendezzük sorainkat.


LÁNY REGIONÁLIS U16 HNP KELETI CSOPORT, 4. FORDULÓ

Mezőkövesd Zsóry FC–Várda LA 0–17 (0–7)

VLA: Tóth L. – Kőrösi K., Márta R., Vedres, Fodor I., Gonda, Miklovicz, Molnár L., Farkas F. Csereként pályára lépett: Nyalka, Tari, Plesa T. Edző: Oláh Tibor

Gól: Farkas F. 8, Molnár L. 4, Márta R. 2, Gonda (büntetőből), Takács L. 2 (mindkettő öngól)

Oláh Tibor: – Jól kell tudni ellenfelet választani, de örömünkre szolgál, hogy a lányok képesek véghezvinni mindazt, amit tudnak. Született néhány remek egyéni teljesítmény, a tizenhét szerzett gól pedig önmagáért beszél. Molnár Lívia révén az első fejesgólunk is megszületett.


LÁNY REGIONÁLIS U14 HNP ÉSZAKKELETI CSOPORT, 4. FORDULÓ

Eger LS–Várda LA 3–1 (1–1)

VLA: Miklovicz – Bihari P., Márta R., Kőrösi K., Horváth L., Fodor I., Szabó Zs., Botta, Bihari Cs. Csereként pályára lépett: Muskóczki D., Muskóczki N. Edző: Homokiné Bákonyi Mária

Gól: Márta R.

Homokiné Bákonyi Mária: – Alakuló csapatom jól játszott, fizikailag is bírtuk az iramot. Nyerhető meccs lett volna, de az egyenlítésünket követően az ellenfél két hibánkat is kihasználta.


Latest match
Kecskeméti TE
1-0
0-0
Kisvárda Master Good
Kecskemét, Széktói Stadion
2023-05-26 18:15
OTP Bank Liga, 33. forduló