Az első sikerre és gólra vár

2018-08-30 13:56:05
Kisvárda FC

Brana Ilics mindkét tavalyi MTK elleni győzelemből kivette a részét.

Brana Ilicsnek csupa jó emléke lehet az MTK-ról. A magyar felmenőkkel rendelkező szerb csatárunk a tavalyi bajnokságban tagja volt annak a kisvárdai csapatnak, amely oda-vissza, hazai pályán 1–0-ra, idegenben 3–2-re legyőzte a másodosztályú bajnokot. Előbbi meccsen pazar teljesítménnyel, a fővárosin győztes góllal vette ki a részét a
sikerből.

„Szép győzelmeket arattunk az MTK ellen, de ez már nem számít, ezúttal teljesen másmeccs vár ránk, mint a legutóbbi bajnokságban – nyilatkozta Brana Ilics. – A mi csapatunkban több változás történt a nyáron, mint az MTK-ban, de a legutóbbi két meccsen mutatott játékból és a megszerzett pontokból azért tovább építkezhetünk.”

A 33 éves támadó a bajnokság első meccsein a csúcsék szerepkörében mutatkozott, a Puskás Akadémia és a Diósgyőr ellen viszont már visszavontabban, némileg kötetlen pozícióban futballozott. Mindkét meccsen nagy munkakedvvel és –bírással tette a dolgát.

„Korábbi szerb csapataimban és olykor Görögországban is játszottam már hasonló pozícióban, tetszik nekem ez a feladat, de mindig ott játszom, ahova az edzőm állít –
mondta erről Ilics. – Remélem, hogy a következő meccsen már csupa jó történik velünk, a legfontosabb, hogy nyerjünk végre, de talán az én első gólom is megszületik.”
Az sem baj, ha az győztes lesz, mint legutóbb, május 25-én…


next match
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2025-03-30 16:00
Merkantil Bank Liga, 22. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
Soroksár SC
1-2
0-2
Kisvárda Master Good
Budapest, Szamosi Mihály Sporttelep
2025-03-16 17:00
Merkantil Bank Liga, 21. forduló